Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egy hónapra előzetes letartóztatásba került az a három tizenéves fiatal, akik a gyanú szerint pénteken megerőszakoltak egy fiatal lányt, kihasználva, hogy erősen ittas. Több térfigyelő kamera is rögzítette a három fiú tettét.
Egy hónapra előzetes letartóztatásba került hétfőn az a három fiatal, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakoltak egy 17 éves lányt, annak részegségét kihasználva - adta hírül a TV2 Tények.
A fiúk tagadják, hogy megerőszakolták volna a lányt, de a bíróság úgy döntött, hogy elég bizonyíték van rá, hogy ez volt a szándékuk. Ráadásul a gyanú szerint ki is fosztották a lányt, eltűnt a telefonja és a karkötője.
A TV2 közölt néhány képkockát egy térfigyelő kamera felvételei közül, amelyeken az látszik, hogy a lány ül a debreceni utcán a hányása fölött, majd a három fiú "felsegíti" és elviszi.
Mint arról beszámoltunk, a három fiatal - két 18 éves és egy 17 éves fiú - a Péterfia utcában találkozott az ittas lánnyal, akit felsegítettek, majd elcipeltek egy közeli lépcsőházba. A 10. emeletig vitték, ahol levetkőztették, később félmeztelenül hagyták a folyosón. Az erőszakoskodókat egy lakó zavarta meg, ő hívta ki a rendőrséget. A fiúkat Debrecenben és Hajdúhadházon fogták el.
A Tények bemutatott egy másik térfigyelő kamerás felvételt, amely a társasházban készült. A TV2 hírműsora szerint amikor a felvétel készült, a lányon már nem volt ruha.
A rendőrség a gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról is közzétett egy videót:
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.