szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Két oktatáskutató kritizálta a kormány oktatáspolitikáját, Rétvári Bence államtitkár megtámadta őket, de nagyon úgy tűnik, alaptalanul.

Két fideszes politikus, Dunai Mónika és Rétvári Bence is kritizálta hétfőn a parlamentben azt a két oktatáskutatót, aki nem ért egyet a kormány oktatáspolitikájával. Nahalka István és Radó Péter az államtitkár szerint korábban 200 millió forintot kapott azért, hogy segítse felépíteni a rendszert, amelyet most bírál.

Radó nettó hülyeségnek nevezte azt, amit az államtitkár mondott. Állítja, hogy soha nem írt a pedagógusminősítésről szóló tanulmányt, amiről az államtitkár beszél. „2010 óta a kormány feketelistáján vagyok. Nem vehetek részt semmilyen közpénzből finanszírozott projektben, nem kapok megrendeléseket, csak külföldi megrendelésre dolgozom. Furcsa is lenne, hogy 2010 óta folyamatosan bírálok egy rendszert, és sutyiban részt veszek benne”.

Nahalka István szerint nem teljesen igaz, amit Rétvári állít. Ugyanis amit az ő cége és egy másik cég közösen végzett el, az egy áfával együtt összesen 25 millió forintos munka volt. „2015-ben dolgoztam ezzel, el is készült egy 300 oldalas dokumentum, ami a követelményrendszerről szól, hogy mit várunk el a pedagógusoktól. És nem vezették be. Én tehát ugyanazt a kritikai álláspontot képviseltem a munka előtt, közben és utána is, tehát nem igaz az összeg sem, és az sem, hogy valami olyat bírálnék, aminek a kidolgozásában részt vettem” – mondta az Indexnek.

Közben az oktatáskutatók diákjai online az alábbi szöveget közölték. „Úgy érezzük, hogy mindenkinek joga kritikákat megfogalmazni a kormány oktatáspolitikájával szemben, függetlenül attól, hogy mennyi és milyen állami megbízást kapott. Nem hagyhatjuk, hogy hiteles, szeretett oktatóink a kormány primitív és bunkó lejárató kampányának célpontjává váljanak. ... Azt számon kérni, hogy valaki szakmai feladatot lát el pénzért, ráadásul úgy, hogy közben kiáll a szakmai elképzelései és az általa vallott szakmai értékek mellett – gyomorforgató” – fogalmaznak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!