Videó: Így tüntettek az iskolák és kórházak előtt

A Teleki Blanka Gimnáziumnál, a Péterfy Sándor Utcai Kórháznál és a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál jártunk, megnéztük, mit gondolnak a tüntetők.

  • hvg.hu hvg.hu
Videó: Így tüntettek az iskolák és kórházak előtt

Jogaikat követelő tanárok

Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.

Pénteken reggel 8 és 10 óra között kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a tanárok, az egészségügyben pedig ma "fekete ruhás" tiltakozással demonstrálnak a dolgozók. A két héttel ezelőtti polgári engedetlenségi akciótól annyiban eltért a mai, hogy a tanárok és a diákok nem hagyhatták el az épületet.

Civil, szolidaritást vállaló tüntetőket vártak az iskolák és kórházak elé, köztük voltak, akik táblákat is vittek magukkal, de akadt olyan is, aki valami más, oktatással kapcsolatos dolog miatt vonult ki.