Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Rövid, de velős riportunkban Kövér László házelnök rezzenéstelen arccal tűri az MNB-alapítványokkal kapcsolatos folyosói újságírói kérdéseket. Hétfőn a parlamentben forgató munkatársunkat a kérdésözön után kitiltották a parlamentből, és úgy tudjuk, más videós stábok ellen is hasonló szankciókat vetett be a szigorú házelnök.
Kövér László határozatlan időre kitiltotta videós munkatársunkat, Fekete Norbertet az Országgyűlés Hivatalának helyiségeiből, vagyis a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból is – a döntésről kedden tájékoztatták szerkesztőségünket. Az intézkedést azzal indokolták, hogy Kövér László szerint kollégánk megsértette az ő 2013-as rendelkezését, és ott is forgatott, ahol nem szabad. Többszöri felszólítás ellenére sem hagyta el a Déli Társalgó és az Országház Kupolatermének területét.
Úgy tudjuk, nem a hvg.hu munkatársa az egyetlen, akit a hétfői nap után kitiltottak a sajtó képviselői közül – szinte mindegyik videós stáb hasonló szankciókat kapott.
Kövér Lászlót vélhetően azért faggatták erről a témáról az újságírók, mert az MNB-alapítványok pénzügyeinek titkolását legalizáló törvénymódosítás aláírása előtt különvéleményt fogalmazott meg azzal kapcsolatban. Elmondta, közpénznek tekinthetők az alapítványok által kezelt források. "Mi más lenne" – válaszolta a Magyar Katolikus Rádiónak adott interjúban. Bár látványosan húzta a törvény házelnöki ellenjegyzését, végül persze aláírta a jogszabályt. Amit később Áder János köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság is visszadobott a parlamentnek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.