Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Angela Merkel azt mondta, Orbán Viktor véleménye eddig is ismert volt, de a kvótanépszavazás szerinte nem fog változást hozni a jelenlegi helyzetben.
Angela Merkel német kancellár szerint nem várható változás a magyarországi kvótareferendumtól. A kancellár kedden Berlinben Mauricio Macri argentin elnökkel folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón arra a kérdésre reagált, hogy a kvótareferendum miatt tart-e az EU megosztottságának növekedésétől.
Merkel elmondta, már régóta ismert, hogy Magyarországon népszavazást tartanak "a menekültek kérdéséről", most pedig csak a referendum időpontját jelölték ki, és a népszavazási kérdés megfogalmazásából is az következik, hogy a szavazás "válasz lesz a már most is érvényesülő kormánypolitikára". "Ismert a magyar miniszterelnök véleménye is a menekültekről, ennyiben nem várok a referendumtól változást a pillanatnyi helyzetben" – tette hozzá Angela Merkel.
Reagált a kvótareferendum kiírására az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőinek vezetője, Gerda Hasselfeldt is, aki hírportálokon idézett berlini nyilatkozatában kiemelte, hogy a népszavazás vélhetően nem járul majd hozzá az uniós menekültpolitika iránti szolidaritás erősödéséhez.
A migráció kezelésében sok diplomáciára van szükség az uniós tagországok összetartásához, ami "átkozottul nehéz" – mondta a politikus. Hozzátette, hogy a brit uniós tagságról tartott voksolás és a kvótareferendum révén az eddiginél is nagyobb kételkedéssel szemléli a népszavazás intézményét. Mint mondta, bizonyos kérdések túlságosan bonyolultak ahhoz, hogy egyszerűsíteni lehessen őket egy igen vagy egy nem válaszra, és a népszavazásoknál gyakran az érveknek kevésbé van szerepük, mint a pillanatnyi közhangulatnak. Ezért a döntés felelősségét a nép választott képviselőire kell ruházni, akiknek aztán ki kell állniuk, és vállalniuk kell véleményüket – mondta Gerda Hasselfeldt.
Áder János államfő kedden október 2-ra írta ki a kormány által kezdeményezett népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban. A kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"
Népszavazzon most! Ön hogyan voksol október 2-án?
Áder János kiírta a kvótanépszavazást, a kormány pedig azonnal elkezdett kampányolni. Nálunk azonban ön már most szavazhat, hát tegye meg!
Októberben üzenünk Brüsszelnek, vagy inkább a kormánynak
Áder János köztársasági elnök kihirdette a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazás időpontját. De miről is szól ez az egész, és mit profitál belőle a kormány?
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.