Iskolai öltözőben támadt a tanárra egy fiú

Egy miskolci általános iskolában a lányöltözőben történt az incidens, a 16 éves fiú nem akart kimenni, amíg a lányok öltöztek, majd a tanárra is rátámadt.

  • hvg.hu hvg.hu
Iskolai öltözőben támadt a tanárra egy fiú

Egy miskolci általános iskola lányöltözőjéből akarta kizavarni a fiút a tanárnő, amikor a diák szidalmazni kezdte és ellökte – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség, amely vádat emelt a fiú ellen.

Az eset még tavaly novemberben történt, a 16 éves fiú és társa tanítási idő alatt bement a lányok tornaöltözőjébe, ahol mivel a lányok öltözni szerettek volna, a fiúk pedig nem akartak kimenni, szóltak a tanárnőnek. A helyszínre érkező pedagógus felszólította a két fiút, hogy hagyják el az öltözőt, egyikük ki is ment, de a vádlott fiú nem akart távozni, és trágár módon visszaszólt a tanárnőnek.

Ekkor a sértett megfogta a vádlott kezeit, és megpróbálta kiterelni az öltözőből. A diák ekkor szembefordult a tanárral és durva szidalmak közepette két kézzel mellkason taszította. A nő csak azért nem esett hanyatt, mert meg tudott kapaszkodni egy közeli zsámolyban.

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a 16 éves vádlottal szemben. Indítványozta, hogy a bíróság a fiatalkorú vádlottat bocsássa próbára, és rendelje el pártfogó felügyeletét.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.