Emeletes ágyról esett le és meghalt egy kétéves kisfiú

A Blikk szerint egy Pest megyei településen történt a tragédia szombaton. A gyerekek játék közben másztak fel az emeletes ágyra, és a kétéves kisfiú leesett onnan.

  • hvg.hu hvg.hu
Emeletes ágyról esett le és meghalt egy kétéves kisfiú

A lap úgy tudja, hogy összejövetel volt szombaton a családnál. A gyerekek bementek a szobájukba, hogy kihozzanak valami játékot, ekkor másztak fel az emeletes ágyra. A kétéves kisfiú megcsúszott, és a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

A család egyik ismerőse azt mondta, hogy a szülők rajongásig szeretik a gyerekeiket, példásan nevelték őket. A legnagyobb és a legkisebb testvér között csupán négy év korkülönbség volt. A kétéves kisfiú rajongásig szerette és mindenhova követte nagy tesóját, a kicsit pedig együtt babusgatták – olvasható a cikkben.

Az esettel kapcsolatban a Blikk megkereste az Országos Mentőszolgálatot is, amely szűkszavú közleményben válaszolt. Annyit közölte, hogy egy Pest megyei településen egy kisgyermek életét vesztette.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerint a monori rendőrkapitányság közigazgatási eljárást folytat, vagyis senkit nem gyanúsítanak a kisfiú halálának ügyében.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.