Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Kikosarazta Vizoviczki Lászlót öt évvel ezelőtt a budapesti szórakozóhelyek egyik szerveződése, az esetet az Index ásta elő, és Vizoviczki – ügyvédje útján – nyilatkozott is a lapnak.
2011 januárjában a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen három fiatal nőt nyomott agyon a tömeg, a szórakozóhelyre ugyanis túl sok embert engedtek be a szervezők. Ezt követően hatósági ellenőrzések indultak be a szórakozóhelyeken, a fővárosi klubok pedig – jelezve, hogy ők is a biztonságos szórakozásban érdekeltek – elkezdtek szervezni egy, a tervek szerint a hatóságokkal együttműködő egyesületet.
Az Index.hu keddi cikke szerint a szervezkedés (amelyben mások mellett részt vett az A38, a Cinetrip, a Corvintető, az Instant, a Merlin, az Ötkert, a Rewind, és a Symbol is) híre a több tucat klubot üzemeltető diszkótulajdonos, Vizoviczki László fülébe jutott, és bejelentkezett, hogy részt venne az egyesületi munkában, de az elnöki pozíciót szeretné megkapni. Az Index forrásai szerint ezt amiatt utasították vissza az egyesület szervezői, mert attól tartottak, hogy Vizoviczki megjelenésével mindenki kilépne a történetből.
Vizoviczki ezt követően aztán bejelentette, hogy létrehozza a Biztonságos Szórakozásért Egyesületet, ezzel beelőzve a másik szerveződést, amelyről már tudomása volt, sőt a diszkótulajdonos ezzel a projekttel állt ki először a nyilvánosság elé, még rádióinterjút is adott azokról a terveiről, hogy javaslatokat fognak tenni a kormánynak a biztonságos diszkózást célzó együttműködésre. Aztán nem sokkal később a többi klubtulaj bejegyeztette az általuk már korábban szervezett egyesületet, az Egyesület a Kulturált és Biztonságos Szórakozásért nevűt, amelynek hasonló volt a célja, de a cikk alapján tehát inkább Vizoviczki nyúlta le tőlük az ötletet.
A cikkben ügyvédje útján reagált is az Index értesüléseire Vizoviczki, azt mondta, valóban bejelentkezett a másik egyesületi posztra, mivel ő volt "a világ első számú klubrendezvénytartója", aztán a saját egyesületét sem forszírozta egy idő után, mint írja, "átengedtük az érdekképviseletet a másik egyesületnek". A jelenleg házi őrizetben ülő, költségvetési csalással és vesztegetéssel vádolt vállalkozó a Kubatov Gábor Fidesz-alelnökkel folytatott korábbi megbeszéléséről azt mondta, szerinte Kubatov azért tarthatta fontosnak, hogy tárgyaljon vele a West Balkán után, mert ő volt a "a legnagyobb létszámot fogadó rendezvénylebonyolító szakember". Vizoviczki szerint a találkozója Kubatovval csupán egy tömör szakmai tájékoztatás volt a részéről, amit Kubatov Gábor meghallgatott, de ahhoz nem fűzött semmilyen észrevételt és semmilyen eredmény vagy döntés nem született – áll a cikkben.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.