szerző:
hvg.hu

A 48 éves férfi visszaesőnek számít, egy másik ügyben emberölés miatt ítélték el.

A Fővárosi Főügyészség emberrablás bűntette és szemérem elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a 48 éves férfival szemben, aki még 2012 nyarán  Práter utcai önkormányzati lakásába egy nyugdíjjal rendelkező hajléktalan nőt fogadott be.

A vádirat szerint nem sokkal később a nő el akart menni lakásból, de a részeg férfi nem hagyta ezt; közölte a nővel, hogy addig nem mehet el, ameddig nem fizeti ki a bérleti díjat, majd ököllel megütötte a nőt, kigombolta a nadrágját és "szexuális cselekmény végrehajtására szólította fel". A vádlott egy kést is elővett, amit a közbelépő élettársának kellett kicsavarnia kezéből.

Másnap a vádlott elvitte a nőt egy 8. kerületi bankfiókba, ahol pénzt vetetett fel vele. A nő ezután kiköltözött a lakásból, és feljelentést tett a rendőrségen.

A már korábban minősített emberölés miatt büntetett, visszaesőként vádolt férfi jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését tölti, tettéért akár 12 évet is kaphat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elzárást kaptak a kutyákat láncra verő és éheztető állatkínzók

Elzárást kaptak a kutyákat láncra verő és éheztető állatkínzók

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Gyurcsány: csak becsületes politikus tudja szolgálni a hazát

Gyurcsány: csak becsületes politikus tudja szolgálni a hazát

Lenne "kriptospekuláns"? Adunk egy eszközkészletet

Lenne "kriptospekuláns"? Adunk egy eszközkészletet

Oroszország és Szerbia szerelmet vallottak egymásnak Belgrád felszabadításának 75. évfordulója alkalmából

Oroszország és Szerbia szerelmet vallottak egymásnak Belgrád felszabadításának 75. évfordulója alkalmából

Franciaország körözést adott ki az Iszlám Állam vezetője ellen

Franciaország körözést adott ki az Iszlám Állam vezetője ellen