Ha volna lakása, nem dolgozna szexmunkásként. Bérelt lakásban azonban nem dolgozhat. Hova menjen akkor? Lefoglalták a pénzét, kirakták a lakásból, ahol lakott és most dolgozni sem tud – a múlt pénteki rendőri razzia egyik szexmunkás érintettje nem úgy érzi, mint ha megmentette volna a rendőrség a kizsákmányolástól, sokkal inkább ellehetetlenítették és utcára rakták. A vonatkozó törvény épp a legrosszabbra nyújt lehetőséget.

Múlt pénteken nagy dérrel-dúrral csapott le a BRFK egy banknegyedi lakásra, ahol prostituáltak dolgoztak. A lakást a lányoknak a keresetük egy bizonyos hányadáért bérbe adó tulajdonost prostitúció elősegítésével gyanúsítják. Az ott lakó és dolgozó prostituáltakat tanúként hallgatták ki. Még talán értelme is lehetne a dolognak, ha nem az lenne a közvetlen eredmény, hogy az ott élt szexmunkások egy büdös fillér nélkül most utcán vannak, nincs hol lakniuk vagy dolgozniuk.

Mindezt a BRFK kétes fényű dicsekedése mellett – a helyszínelő videóban például bűnjelként mutogatnak egy piros melltartót és bankjegyeket, amelyeket, némi gumióvszerrel együtt, lefoglaltak mint bűnjeleket. Fogas kérdés, hogy mi lehetett a rendőri videós kolléga fejében, amikor azt a melltartót így megmutatta, mintha ugyan egy ilyen fehérnemű bárhol is törvénybe ütközne. Persze a szexmunkával kapcsolatos évezredes megbélyegzés pont így működik, és arra is láttunk a közelmúltban példát, hogy általában a női szexualitást hogyan démonizálja maga a magyar rendőrség is – gondoljunk csak a parádésan primitív Tehetsz róla, tehetsz ellene kampányukra, amelyben a nemi erőszak potenciális áldozatait oktatják ki ahelyett, hogy az erőszaktevőket oktatnák és üldöznék.

A lefoglalt pénzzel még kényesebb a helyzet. Meglehet ugyan, hogy annak egy része a lakást fenntartó, 61 éves, salgótarjáni illetőségű tulajdonos bevétele volt, és hát szexmunkára bérbe adni lakást Magyarországon valóban illegális. Mivel azonban a rendőrség ész nélkül lefoglalt mindent, amit talált, ezzel a lakásban dolgozó prostituáltak is ott maradtak pénz és lakhatás nélkül.

Úgy hírlik, a lakást már augusztus óta figyelték a rendőrök, és akkor szálltak ki, amikor ügyfelet fogadott az egyik ott dolgozó nő. Persze, aki semmit nem tud a szexmunka magyarországi helyzetéről, azt gondolhatja naivan, hogy nohát, a prostitúció csúnya dolog, nagyon helyes ezért, hogy a rendőrök szétzavarják az ilyen truppokat. Éppen ezért pár dolgot fontos tisztáznunk.

Magyarországon tizenhét éve legális a szexmunka, még ha ezt sokszor bírók és rendőrök sem tudják. Makó Klaudia, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE) jogsegélyszolgálatának jogásza azt mondja, volt olyan ügyfele, akit olyan gonosz baromságokkal fenyegettek rendőrök, hogy „bele fogják pecsételni az útlevelébe, hogy kurva”, illetve hogy meg fogják fosztani az állampolgárságától, amiért szexmunkát végzett. Rengeteg a jogosulatlan és szabálytalan utcai bírság, évi milliárdos összeg fölötti szabálysértési bírságot szabnak ki az utcán dolgozókra olyan mondvacsinált indokokkal, mint hogy rossz helyen álltak – miközben az önkormányzatok egyszerűen nem jelölik ki a türelmi zónákat, így nincs hol állni. Sokan ezért is mennek külföldre dolgozni, mert nem tudják kifizetni a bírságokat és börtönbe kerülnének. Rendszeresek a zaklatások, fizikai és szexuális atrocitások rendőrök részéről. Erről készített is egy nagy felmérést a SZEXE, meg lehet nézni a regisztrált ügyeiket az Erőszaktérképen.

A magyarországi szexmunkások többsége azonban nem is utcán, hanem lakásban dolgozik, ami egy újabb csapdahelyzetet állít elő: a minden elemében pocsék magyar prostitúciós törvény ugyanis tiltja, hogy bárki szexmunka céljára lakást adjon bérbe, azt prostitúció elősegítésének minősíti (röviden mondhatjuk futtatásnak). Önkormányzati lakásban sem végezhetik ezt a munkát, kizárólag saját tulajdonú lakásban volna szabad dolgozniuk. Elsöprő többségük azonban eleve nem lenne szexmunkás, ha volna saját ingatlanja. A jelenlegi lakhatási válság még jócskán rászorít erre a helyzetre. Jóformán lehetetlen emberhez méltó körülmények között legálisan dolgozniuk. A pénteki razziában érintett egyik szexmunkás korábban utcán dolgozott a IX. és a XV. kerületben, és éppen az utcai zaklatások miatt váltott és keresett egy ilyen munkalakást.

A népszerű képzetekkel ellentétben teljesen átlagos emberekről beszélünk, akikről a környezetük sokszor nem is sejti, hogy mivel foglalkoznak. Gyakori, hogy a családjuk is azt képzeli, még mindig fogorvosi asszisztensként vagy iskolatitkárként dolgoznak, és ők fenntartják a korábbi identitásukat, mert joggal félnek a kirekesztéstől. A szexmunkások tekintélyes része gyermekes anya, sokan egyedülálló anyák, és éppen a szexmunka az egyetlen lehetőség, amiből el tudják tartani a gyerekeiket, mert a mai munkaerő-piaci és lakáspiaci helyzetben a számukra elérhető legális állásokból még az albérleteik árát sem tudnák kifizetni. De akik a tandíjukra vagy keresetkiegészítésként vállalnak szexmunkát, épp ugyanígy megérdemlik az emberi méltóságot és a szolidaritást. A SZEXE kisjátékfilmje egy lakásban dolgozó szexmunkás napi problémáiról szól:

A szakmában dolgozók nagyon kiszolgáltatottak a kizsákmányolásnak és a zsarolásnak. A kilencvenes években jellemző nagy bordélyokból sokan menekültek ki kisebb lakásokba dolgozni, ahol maguk gazdálkodhatnak a keresetükkel. Őket valóban meg kellene védeni a striciktől. Mivel azonban a törvény ilyen ostobán szabályozza a bérbeadást, a rendőrség pedig készséggel vegzálja a szexmunkásokat, ők végül még jobban rá vannak utalva a lakások bérbeadóira és mindazokra, akiknek kedve támad zsarolni őket egy jó kis feljelentéssel.

Ezen felül a törvény értelmében egyedül kellene lenniük a lakásokban munka közben, mert minden más jelenlévő stricinek számít. Ennek köszönhetően nem tudnak segítséget kérni, ha bajba kerülnek, és ha véletlenül hívnak is rendőrt a megtámadott szexmunkások, nem sok jóra számíthatnak. De sokan közülük eleve azt mondják: a rendőrt hívjuk utoljára.

Ez nem valami irracionális félelem, hanem sok keserű tapasztalat eredménye. Addig ezek a problémák aligha oldódnak meg, amíg a szexmunka törvényét nem módosítják úgy, hogy ne adjon többé lehetőséget zsarolásra, zaklatásra. Ehhez ki kellene jelölni végre az utcai türelmi zónákat, amiket tizenhét éve elbliccelnek az önkormányzatok, és a lakáskérdést is rendezni kellene. És a segítő szolgáltatásokra, szociális munkára, felvilágosításra, képzésre, integrációs programokra is pénzt kellene szánni.

A magyarországi szexmunkások azt állítják, az általuk tapasztalt leggyakoribb erőszakforrás a rendőri zaklatás, hasznos volna tehát, ha az érdekvédőkkel is megvitassák a beavatkozásaikat, hiszen ők örömmel segítenek nekik kitalálni, hogyan járna a legkisebb kárral egy-egy razzia, hogyan ártanának a lehető legkevesebbet az amúgy is nehéz helyzetben lévő embereknek, akik gyakran inkább védelemre szorulnak.