Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Orbán Viktor a kvótanépszavazás előtt a Habony Árpád érdekeltségébe tartozó Lokál című lapban kampányolt. Az interjúban unokájáról is mesélt.
Nem pelenkázta még unokáját, Alízt, de ha úgy alakul, nem fog visszariadni a feladattól – mondta Orbán Viktor a Lokálnak adott interjújában.
"Családunkban az egy főre eső hölgyek aránya rendkívül magas. Nagymamám, édesanyám, feleségem, Anikó, Ráhel, Sári, Róza és Flóra mellett nem könnyű lehetőséghez jutni" – mondta.
A lap egy közös fotót is közölt, amelyen Orbán az unokájával, Ráhel lányával, édesanyjával és a nagymamájával szerepel.
Az interjújában Orbán azt is elmesélte, hogy tudta meg, hogy nagypapa lett.
"Ráhel felhívott, amikor elindult a kórházba. Ezt követően folyamatosan forró dróton lógott a család összes tagja. Az örömhírt, hogy Alíz egészségesen megszületett, végül a vejem osztotta meg velünk, aki a kórházból küldte a tudósításokat" – közölte a kormányfő.
Felesége, Lévai Anikó a miniszterelnök szerint lelkes nagymama. "Alízt gyakran áthozzák, van egy csendes kertünk, jól érzi itt magát. Igyekszem én is úgy alakítani a napom, hogy amennyire a munkám engedi, otthon legyek. Örülök, hogy újra van kisbaba a háznál."
Orbán azt mondta, mindig is arra törekedett, hogy ne vigye haza a munkát.
"Egy nagycsaládos miniszterelnök helyzeti előnyben van a politikában, mivel egyszerre több nézőpontból is látnia kell a dolgok állását, és naponta kell a különböző érdekeket összebékítenie. Aki indult már a család apraja-nagyjával nyaralni, tudja, hogy miről beszélek."
Az interjúban ezután éles átkötésként elhangzott az a kérdés, hogy változott-e Orbán hozzáállása a migrációs válsággal kapcsolatban Alíz érkezése óta.
"Eddig is volt öt gyermekünk, épp elég felelősség az is, kijelöli az ember helyét és dolgát a világban. Nekem is a családom a legfontosabb, az ő nyugalmuk, biztonságuk, egészségük, boldogulásuk" – válaszolta erre a kormányfő.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.