"Jobban örültünk volna, ha érvényes" - a Fidesznél kicsit azért szomorúak

A hétórás értékelőjén még diadalittasan nyilatkozó Gulyás Gergely Fidesz-alelnök hvg.hu kérdésre kicsit azért szomorúnak nevezte, hogy érvénytelen lett a népszavazás.

  • hvg.hu hvg.hu

"Jobban örültünk volna, ha érvényes, és szomorúnak tartjuk, hogy egy demokráciában sokan nem élnek a véleménynyilvánítás lehetőségével" – mondta a hvg.hu kérdésére Gulyás Gergely Fidesz-alelnök.

Azt azonban ismét pozitívumként értékelte, hogy a nemek arányából következő összefogásra nagyon kevés példa volt Magyarországon 1990 óta.

Kérdésünkre, hogy mi következhet a 45 százalékos részvétel melletti eredményből – hiszen maga a miniszterelnök is azt mondta tíz napja az Origónak adott interjújában, hogy ha a népszavazás eredményes, meggyőző erejű, akkor abból más természetű lépések következnek, mintha satnyább – Gulyás azt mondta: abból érdemes kiindulni, hogy milyen erős az a társadalmi támogatottság, ami a kényszerbetelepítés ellen most összeállt. Márpedig az erős, ahhoz szerinte nem fér kétség.

Az ismételt kérdésre, hogy akkor ez alaptörvény-módosítást vagy más törvények módosítását jelenti-e, azt mondta, az alaptörvényé, de akár más törvényeké is. A lehetőségekről ebben a cikkünkben írtunk.

Kövesse velünk élőben az eredmények beérkezését és a reakciókat!