Véletlenül lőtt, állítja a bőnyi rendőrgyilkos

Nem akarta lelőni a rendőrt, véletlenül sült el a fegyvere – állítja a Velvet szerint Győrkös István.

  • hvg.hu hvg.hu
Véletlenül lőtt, állítja a bőnyi rendőrgyilkos

A lap megszólaltatta a férfi ügyvédjét, aki azt mondta, hogy védence, a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője nem szándékosan lőtt. Azt pedig csak az ügyészségtől tudta meg, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda egyik nyomozója meghalt a szerdai, bőnyi tűzharcban. Léhner György szerint Győrkös azt elismerte, hogy nem akarta beengedni a rendőröket, de azt állítja, hogy nem direkt tüzelt.

Ez azért is furcsa, mert a történtek utáni sajtótájékoztatón a Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte, hogy a 76 éves férfi – akit szintén találat ért, és műtétje után ma a tököli rabkórházba szállítottak – öt-hat lövést adott le.

Győrköst előzetes letartóztatását a Győri Járásbíróság egy hónapra rendelte el, ami ellen sem a gyanúsított, sem az ügyészség nem fellebbezett.

Miért nem a TEK-et hívták a bőnyi bevetésre?

Rendőrségi és TEK-es forrásaink szerint szinte érthetetlen, miért nem hívták a Nemzeti Nyomozóiroda emberei a Terrorelhárítási Központot a bőnyi rajtaütés előtt. Úgy tudjuk, a döntést az NNI főosztályvezetői szintjén hozták meg. 13 éve már történt egy nagyon hasonló eset, akkor is egy főnyomozót gyilkoltak meg.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.