Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Leállítja a BKV a 3-as metrót vasárnap reggeltől vasárnap délig a vonal déli szakaszán, mert pénteken megsérült egy kitérő alkatrésze - közölte a BKV szombaton.
A BKK közleménye szerint az érintett szakasz sebességkorlátozás bevezetésével jelenleg is alkalmas a közlekedésre, de a szakemberek inkább a teljes lezárás és a meghibásodott alkatrész kicserélése mellett döntöttek.
„A BKK haladéktalanul megkezdte a pótlás szervezését, így szombat üzemzárástól várhatóan vasárnap délig nem közlekedik az M3-as metró a Deák tér és a Kőbánya-Kispest közötti szakaszon, az utasokat pótlóbuszok szállítják” – szerepel a közlekedési társaság honlapján.
A pótlásról a BKK tájékoztató anyagokat teszi ki szombaton minden metróállomáson, ahol nem jár majd a metró, továbbá a pótló autóbuszok megállóhelyein, emellett a metró többi állomásán is. A csatlakozó járatokon hangos utastájékoztatással is segítik a környéken közlekedőket.
Tarlós a menekültválsághoz hasonlította a 3-as metró pótlását
Budapest főpolgármestere szerint a BKV nélkül az állam nem tudná megoldani a metróvonal pótlását. Tarlós azt is elmagyarázta, miért akar megszabadulni a vizes vb fő helyszíneként szolgáló Dagály uszodától.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.