„A klinikáról egyenesen a Parlamentbe mentem, és leültem Medgyessy Péter miniszterelnök és Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter közé tolmácsolni” – mondja Bereczky Tamás, akivel kicsivel több mint 12 éve közölte az orvos, hogy HIV-fertőzött. Ritka kivételnek számított, ugyanis voltak tünetei, amelyek influenzára hasonlítottak, de a láza egy hétig nem ment le. Sejtette, mi baja lehet, szerinte nincs olyan meleg férfi, akinek ne jutna eszébe időről időre. Végül egy barátja rángatta el a szűrésre, ahol aztán be is bizonyosodott a gyanúja.

„Nem tudom, hogy az a férfi, akitől elkaphattam a betegséget, tudta-e magáról, hogy fertőző. Nem beszéltünk erről soha többet. De mi lett volna akkor, ha leülök vele beszélni, bosszút kellett volna állnom?!"

"Nekem az volt a fontos, hogy életben maradjak."

Tamás akkor, mikor a betegsége kiderült, már mással élt, a diagnózis után 10 évig együtt maradtak.

„Amíg még nem kaptam gyógyszert, lehetett egy olyan időszak, mikor fertőző voltam. De ahogy a legtöbb HIV-fertőzött, a diagnózis után eléggé abbahagytam a szexet, hiszen nagyon megrázó volt. Nekem soha senki nem mondta, hogy megfertőztem volna HIV-vel.”

Tamást az orvos 2004-ben tanácsokkal látta el arra a pár hónapra, ami még hátra van az életéből.

Bereczky Tamás

Facebook / Bereczky Tamás

„Arra gondoltam, ezek hiába temetnek, akkor sem fogok meghalni, nekem még dolgom van a világban, fel kell nevelnem a gyerekemet. Ugyan nem tudtam, mennyi időm van, de elhatároztam, hogy nem adom meg magam.”

Aztán kiderült, elsőre pont rosszkor vizsgálták meg, nincs annyira rossz állapotban, mint abból a leletből tűnt. A betegség elején ugyanis az értékek nagyon hullámzóak: hol nagyon rosszak, hol nagyon jók, az állapot később stabilizálódik.

„A baj inkább az egésszel a nagyon megalázó eljárás volt, amit akkoriban minden HIV-fertőzöttnél alkalmaztak.

Egy ceremoniális, temetési menetre hasonlított az egész,

ahogy el kellett menni a főorvoshoz, aki átadta a papírt, és félig-meddig ünnepélyesen elköszönt az embertől. Tudomásom szerint ilyen már nincs. Ráadásul gyógyszerrel évtizedeket lehet élni, kényelmesen.”

A férfinél rögtön elkezdték a gyógyszeres kezelést, bár az akkor érvényes, azóta felülvizsgált protokoll szerint voltak gyógyszerszünetei, illetve miután akkor még csak két éve létezett ez a fajta kezelés itthon, nem tudták, milyen eredménnyel jár majd. Az első gyógyszerre allergiás volt, aztán egy olyan kombinációt kapott, amit ma már nem adnak a betegeknek, erős hasmenéssel és hányingerrel járt a szedése. Amit most kap, azt mindenféle különös mellékhatás nélkül megússza.

„Évek óta teljesen stabil az állapotom, olyan az egészségem, mint bárki másnak. Aki gyógyszert szed, az nem fertőző.”

Azt mondja, az akkori párjának, a volt feleségének és a pszichoterapeutájának mondta el először, hogy beteg. Az idős szüleinek és a lányának csak évekkel később. Sokáig gondosan megválogatta, kinek vallja be betegségét, 2-3 éve azonban a nyilvánosság előtt is vállalja, mert megelégelte a kettősséget, hogy ott volt a tolmács és pszichológus Bereczky Tamás, élesen elválasztva attól, aki Shivamantra néven tanácsokat ad a hivpozitiv.hu blogon. Idegenektől gyűlölködő üzenetet szokott kapni, de nem foglalkozik vele.

„Nekem szerencsém volt, a környezetemben senki sem fordult el tőlem. A lányom 12-14 éves lehetett, mikor elmondtam neki, de kiderült, akkor már olvasta a blogomat. Az első kérdése az volt, mindjárt meg fogsz-e halni. Hónapokig beszélgettünk erről, hogy nem, aki kezelést kap, sokáig és jó egészségben él.”

Az anyja is megijedt, mikor megtudta, aztán helyére tette a dolgot.

„Szó sem volt olyanról, hogy nem akar látni többet, de azt el kellett magyaráznom neki, hogy nem fertőzöm meg sem őt, sem mást. Nem volt könnyű, de jól ment.”

Facebook / Bereczky Tamás

A munkahelyén nem számolt be állapotáról, bár miután miniszterelnököknek és köztársasági elnököknek tolmácsolt, úgy gondolja, erről a titkosszolgálat csak tudott, bár szóba soha sem került. Tamás nagyon szerencsés. Vele ellentétben van olyan fertőzött, akivel az ismerőse nem hajlandó egy légtérben sem tartózkodni, nehogy elkapjon valamit, olyan, aki alig talál fogorvost vagy orvost, hogy megműtse. Sokan ezért kénytelenek titkolni státuszukat.

„Ez annak ellenére így működik, hogy jogszabályba ütköző. De az orvosok is nagyon keveset tudnak arról, hogyan lehet és kell ellátni egy HIV-fertőzöttet, ezért gyakran náthával is a Szent László Kórházba küldik őket.”

Ami nagyobb baj, hogy rákkal is, amivel egy infektológus – vagyis fertőzéssel foglalkozó orvos – nem tud mit kezdeni.

„Információhiány vagy stigma miatt nem látják el a beteget, ez tragikus.”

Ahol viszont még erősebb az ellenállás az egész témával kapcsolatban, az a meleg közösség, ott nagyon erős a diszkrimináció a fertőzöttekkel szemben. Számára ezt volt a legfájdalmasabb megélni, bár a többi sem volt fáklyás menet.

„Ismerkedni, randizni, melegek között felvállalni a HIV-státuszt elég nagy kihívás” – mondja Tamás. Mióta nyilvánosan vállalja betegségét, az esték sokszor a bulizás helyett egy kamillatea mellett végződnek, tanácsadó beszélgetéseket folytatva. Azt mondja, egyfajta szélmalomharcot vív: a tudatlanság hatalmas, az óvszer drága és nehezen hozzáférhető, nincs prevenció, a kormányzatokkal és a melegszervezetekkel sem lehet együttműködni, a társadalom hozzáállása egyre rosszabb.

„Bárki lehet HIV-fertőzött, de nem ez a halálos ítélet",

mondja, hanem az, ha valaki nem tudja magáról, hogy fertőzött, mert nem megy el szűrésre. Akkor meghal, és addig megfertőz másokat. Sokan azért félnek szűrésre menni, mert a HIV-ről azonnal a kínos halál jut eszébe. De ez már távolról sincs így. Ami a fertőzéssel élést illeti, az lehet elviselhető, meg lehet jól is alakítani, de ehhez az kell, hogy kicsit többet beszéljünk róla, objektíven.”

"Inkább azt mondtam, rákos vagyok"

Van, aki harmonikusan és békében éli életét és eszébe sem jut betegsége - hála a gyógyszereknek. Vannak, akik fájdalommal élnek, mert az orvosi ellátásról sokszor le kell mondaniuk - holott minden joguk meglenne rá. Az orvosok sok esetben tudatlanok, a betegek nem mernek kérdezni, az átlagember pedig tévhitekben él.