Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A DK teleragasztja a metrót a főpolgármester telefonszámával, mint kiderült, a magán e-mail címét is megadják, hogy a budapestiek személyesen tiltakozhassanak Tarlósnál. Nem késett a válasz.
Tarlós István főpolgármesternek péntek reggel nyomták kezébe a metró állapota miatt tiltakozó DK-s röplapot, amit elsőre "tudományos diákköri" papírnak nevezett. A főpolgármester szerint rá akarják uszítani a várost azzal az útszéli stílussal, hogy nem érdekli az utasok biztonsága.
"Rettenetesen kínlódnak az elvtársak, hogy valamit kitaláljanak, én azt belátom, de azt az örömet senkinek nem fogom megadni, hogy emiatt feljelentést tegyek. Méltóságon alulinak tartom ez ellen védekezni" - mondja Tarlós, aki szerint nem igaz, hogy a városháza nem tesz semmit metróügyben.
A DK napok óta akciózik a hármas metró miatt: aláírást gyűjt, röplapozik, most pedig közölték, minden egyes metrókocsiba kiragasztják Tarlós István hivatali számát, hogy azon kereshessék a fővárosiak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.