szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Gyurcsány Ferenc külföldi kirándulást tervez, Vona Gábor felesége pohárkrémet készít, Molnár Gyula pedig a kisfia miatt izgul majd – derült ki a Bors mini karácsonyi körkérdéséből. Arra nem kaptak választ, hogy Orbán Viktor mivel tölti majd a karácsonyt.

Gyurcsány Ferenc Spanyolországban tölti a szentestét a szűkebb családdal, előtte viszont édesanyjával, nővérével és távolabbi rokonaival Budapesten előkarácsonyozik – mondta a volt kormányfő, a DK elnöke a Borsnak.

Hozzátette, hogy ha már Spanyolországban vannak, csinál majd valamilyen tengeri halas ételt a karácsonyi vacsorához és magyar fűszert mindenesetre azért visz magával. Arról is beszélt, hogy felesége, Dobrev Klára bolgár édesapjának hagyományait követve egy ősrégi abroszon terítenek majd meg.

Vona Gábor Jobbik-elnök Budapesten lesz karácsonykor, de ő is főz majd, bár a lapnak azt mondta, a desszertnek szánt pohárkrémet a felesége készíti, az apósáéknál pedig a csülök és a göngyölt pulyka a hagyományos menü.

Az MSZP elnöke, Molnár Gyula a kisfia, Gábor miatt izgulhat karácsonykor. A Borsnak azt mondta, egyikük sem tudja, hogyan reagál majd a kisfiuk a feldíszített karácsonyfa látványára, de nagyon várják a reakciót.

Keresték Orbán Viktort is, de a lap szerint a kormányfő "stábja" nem reagált a megkeresésükre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!