Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Orbán Viktor maga is kapott a kormány karácsonyi osztogatásából, a dolgozószobáit csinosíthatja ki.
Lassan külön hírblokkot érdemelnének a karácsony előtti nap pénzosztásai: Harkány, Siófok és a Red Bull Air Race után Orbán Viktor dolgozószobája is kapott némi utánpótlást, utóbbit is a 444 szúrta ki: 3,925 milliárd forintot adott a kormány az adófizetők pénzéből a Karmelita kolostor megfelelő helyiségeinek megfelelő kialakítására. 39250 millió forint szobabelsők kialakítására. Az új miniszterelnöki rezidencia ára így 23,2 milliárd forintnál tart. (Közlöny)
Orbán maga ebben az interjújában mondta el épp ma, hogy nem tűri a lopást, és "ha az ember azt bizonygatja, hogy nem korrupt, akkor már önmagában ettől hihetőbbnek tűnik, hogy mégis az. A mentegetőzés éppen ellenkező hatást vált ki. Határozottan világossá kell tenni, hogy mi nem tűrjük a visszaéléseket. Én mindenkinek azt tanácsolom, hogy tartsák be a törvényeket, és akkor nem lesz baj."
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.