Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Nem indul egyéni mandátumért a 2018-as választáson Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője - erősítette meg a 24.hu értesülését az érintett. Harrach azt mondta, korábbi ígéretéhez tartja magát azzal, hogy hatodszorra már nem akar egyéni képviselő lenni. A párt elnökségének is jelezte, hogy a listás indulást vállalja,
az egyéni képviselőséget azonban már olyan fiatalos dolognak tartom
- fogalmazott Harrach, aki az előző öt választáson győzni tudott egyéni körzetében, a Pest megyei 4. választókerületben, Vácon.
A váci kerületben két esélyes kormánypárti induló lehet: Rétvári Bence, az Emmi államtitkára, valamint Hollik István, aki szintén az Emberi Erőforrások Minisztériuma alkalmaz főtanácsadóként. A Fidesz országos elnöksége a közeljövőben véglegesíti az egyéni jelöltek listáját.