És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A bíróság hétfőn határozott úgy, hogy a 37, más adatok szerint 30 éves férfit átadják a német hatóságoknak. A gyanú szerint a hamburgi pályaudvaron erőszakolt meg egy 13 éves lányt.
Átadják a német hatóságoknak a Hamburgban egy 13 éves kislányt megerőszakoló, Kiskunhalason elfogott iraki férfit – közölte kedd délelőtt a Fővárosi Főügyészség.
A férfi előzetes letartóztatását és egyszerűsített átadását hétfőn rendelte el a Fővárosi Törvényszék. A német hatóságok januárban adtak ki európai elfogatóaparancsot a férfi ellen, akinek az ügyészség szerint a mai napig kétes a személyazonossága. Ugyanis a német és a magyar hatóságok előtt más-más neveken és eltérő születési adatokkal volt ismert.
A kiskunhalasi befogadó központban végül ujjnyomatai alapján azonosították, majd múlt pénteken őrizetbe vették.
A 37 éves (más adatok szerint 30 éves) férfi 2016 novemberében az egyik hamburgi pályaudvaron a gyanú szerint egy helyiségbe vonszolta 13 éves áldozatát és megerőszakolta.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.