Majtényi nem lesz miniszterelnök-jelölt

Március 15-én a köztársaságról és a békéről is beszélni fog az ellenzék államfőjelöltje.

  • hvg.hu hvg.hu
Majtényi nem lesz miniszterelnök-jelölt

Visszavonul a politikától, és nem lesz az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje – erről beszélt Majtényi László a Hír TV Egyenesen Kálmán Olgával című műsorában. Az ellenzék államfőjelöltje közölte, döntésében személyes érdek nem motiválta, most viszont visszatér a civil életbe, azt pedig sikerként élte meg, hogy az elmúlt hónapokban beszélni tudott az alkotmányos berendezkedésről.

„Nem minősíteném ezt a rendszert diktatúrának. Én az autoriter rendszer és a zsarnokság között látok különbséget. Vannak jó szerzők, akik nem. De azt állítom, hogy ez a sajtó, tehát az Orbán–Habony–Mészáros-sajtó valójában a diktatúra sajtója. Ez minősíthetetlen” – mondta az Eötvös Károly Intézet elnöke. Majtényi László elmondta azt is, hogy a március 15-i ellenzéki rendezvényen a köztársaságról és a békéről is beszélni fog.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.