A kifutópályán lettek rosszul a stewardessek, törölték az Air France-járatot

Rosszul lett a repülőgép személyzete, ezért törölték az Air France kedd reggeli, Budapestről Párizsba tartó járatát.

  • hvg.hu hvg.hu
A kifutópályán lettek rosszul a stewardessek, törölték az Air France-járatot

A hírről a privatkopo.hu számolt be; mint írták, a gép már a kifutópályán állt, amikor a döntés megszületett. A lap szerint egy légiutas-kísérő össze is esett. Az, hogy a járatot törölték, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján is szerepel, azt azonban hivatalosan nem közölték, mi volt ennek az oka.

Az Indexnek a gépen tartózkodó egyik olvasója leírta, mit tapasztalt. Szerinte a menetrend szerint 6:25-kor induló gépre rendben becsekkoltak az utasok, és a felszállás előtti szokásos utastájékoztatót is megtartották. A gép azonban nem indult el, s nem sokkal később a kapitány bejelentette, hogy az egyik stewardess rosszul lett. Rövidesen egy másik is így járt, ezért megkértek mindenkit, hogy szálljanak le.

Az olvasó szerint később azt mondták nekik, hogy a gépen túlnyomás alakult ki, ezért történtek a rosszullétek. Így a gép utasok nélkül tér vissza Párizsba. Az utasoknak ugyanakkor – mondta az olvasó – nem voltak panaszaik.

A légitársaság az utasoknak vagy jegyet foglalt a legközelebbi járatra, vagy visszatérítette a jegyárakat. Ezen felül neki például kifizették a taxit haza, valamint a holnapi odajutásra, másoknak szállást foglaltak és 5000 forintos kuponokat osztogattak.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.