Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Miért tarthat valójában Orbán Viktor a civilektől? Mit lesett el olyanoktól, mint Putyin vagy Erdogan? Mi a célja Lázár Jánosnak, aki - a vadászszenvedélyét is kihasználva - mind szorosabb kapcsolatot alakít ki főnemesekkel? Honnan ömlik a pénz egy új, kormányközelinek látszó márkacsaládba, amelyben Mészáros Lőrincet is felfedezzük? A válaszokat a HVG hetilap e heti számában találja. Dobszay János szubjektív lapajánlója.
„A civil mozgalmak válságjelzők, amelyek megújulási kényszer elé állítják a politikai intézményeket” – írta az ELTE jogtudományi karán 1987-ben megvédett szakdolgozatában Orbán Viktor. Ugyanő harminc évvel később, már miniszterelnökként, olyan vehemenciával látott neki, hogy eltüntesse a „válságjelzőket”, azaz leszámoljon a civilekkel, mintha legalábbis egy súlycsoportban játszanának. Mintha oka lenne tartani például a budapesti olimpiarendezést fúró, vagy a Majtényi Lászlót államfőnek javasló, netán az előválasztási konstrukciót kidolgozó civilektől.
A kormánynak persze szúrhatja a szemét, hogy míg neki 15 milliárd forint sem volt elég a menekültellenes népszavazás sikeréhez, addig az érvénytelenség mellett kampányoló civilek a szolidaritást ébresztő üzeneteikkel, karitatív cselekedeteikkel, fillérekből kihozott vitriolos plakátjaikkal is célt értek. Feltéve, hogy ennyi befolyást tulajdoníthatunk nekik. De nem így van. Mint Magyarország rovatunk írásából kiderül: a hatalmi játszmáknak kiszolgáltatott civil társadalom nem jelent igazi ellensúlyt. Így a fiatal Orbán által jelzett szerepét sem képes egyelőre betölteni. A szféra nagy része az állam emlőiből táplálkozik, a támogatási pénzek fölött pártkáderek őrködnek. A mézesmadzag és korbács rendszerét működtető Fidesznek így már az a pár száz milliós támogatás is csípi a szemét, ami a norvég civil alapon vagy Soros György alapítványain keresztül, a hatalom által kontrollálhatatlanul érkezik – korábban általa is elismert – emberi jogi szervezetekhez.
Persze, ahogy arra Világ rovatunk cikke is rámutat, más autoriter országokban sem áll jól a civilek szénája. Kivált nem a Budapestnek receptet adó putyini Oroszországban. Ráadásul Orbánéknak már Washington vigyázó tekintete sem jelent visszatartó erőt, amióta Donald Trump személyében a tébolyult világ újabb kiszámíthatatlan vezetőt kapott. Utóbbi várható politikai következményeit Fókuszban összeállításunk elemzi.
De nem csak a civilekre jött meg a kilövési engedély. Nem kell ilyenre várniuk azoknak a politikusoknak sem, akiknek a magyar vadászmezőkön támad kedvük apró- és nagyvadakra lődözni. A híres nagy vadászok jobb, ha félreállnak, mert – ahogy az címlapsztorinkból is kiderül – jön, sőt már itt is van egy Svájcból importált Károlyi-leszármazott, akit Lázár János nevezett ki miniszteri biztosnak. Személye újabb garancia arra, hogy a legnagyobb zsákmány a kormányközeli vadásztársaságoké legyen. S lám, mit ad a vadászszerencse? Még el sem dördült az első lövés, a legnagyobb trófeák, a legjelentősebb vadászterületek máris a haveroknál landoltak.
Persze a sikert áldomással illik ünnepelni. Kolbászhoz kerítés című cikkünkből az is megtudható, hogy ez már nem csak afféle szólás-mondás. Az Áldomás egy kormányközeli új márkacsalád védjegye, amelynek felfuttatásába – minő véletlen – csak úgy ömlik a közpénz.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.