Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az Index 92 újságírójából 85-en szavaztak, ők mind bizalmat adtak a Dudás Gergely távozásával megürülő főszerkesztői poszt várományosának.
Dudás Gergely főszerkesztő távozása után bizalmi szavazást kért a szerkesztőség tagjaitól a poszt új jelöltje, Tóth-Szenesi Attila, és a dolgozók legalább 60 százalékának minimum 90 százalékos támogatásához kötötte, hogy vállalja a megbízatást.
A 24.hu értesülése szerint mindenki bizalmat szavazott Tóth-Szenesi Attilának, tehát a szavazás eredménye 100 százalék lett. A 92 főből 85-en adtak le szavazot.
Dudás Gergely saját kérésére távozik, ezt kedd délután jelentette be a kollégáinak.
"A pár héttel ezelőtti tulajdonosváltás egyszerre jelent kicsit szerencsétlen és könnyen félremagyarázható hátteret a hosszabb ideje fontolgatott döntésemnek, illetve egy új fejezet lehetőségét a szerkesztőségnek is" – fogalmazott.
Az Index.hu nemrég – Simicska Lajos egyik cége közvetítésével – egy alapítvány tulajdonába került Spéder Zoltán kezéből. A Magyar Fejlődésért Alapítványt ugyan Spéder régi ügyvédje, Bodolai László vezeti, de az alapító cég, a Bodolai kezében lévő NG Nanga Parbat Zrt. vezérigazgatója Tóth Marianna, Simicska régi munkatársa lett.
A 47 éves Tóth-Szenesi 2002 óta dolgozik az Indexnél, előtte a Reggeli Délvilág és a Délmagyarország munkatársa volt Szegeden. 2004-ben kapott Minőségi Újságírásért díjat azért a riportjáért, amit az MSZP zárt körű kampányrendezvényére beszivárogva készített. A leleplező anyag után az akkori kormánypárt lejárató hadjáratot indított az Index és riportere ellen. Majd kisvártatva elvesztette az EP-választást.
Tóth-Szenesi azt ígérte, "az Index marad, ami volt: független, szórakoztató, megbízható és hiteles hírújság".
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.