szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kigyulladt egy vegyianyagraktár-épület kedden délelőtt a Veszprém megyei Pétfürdőn.

A tűzben senki nem sérült meg, és egészségre ártalmas anyag sem került a levegőbe – közölte a Veszprém megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A tűz egy ezer négyzetméteres vegyianyag-raktárban keletkezett, jelenleg már csak egy kisebb melléképület ég.  

Elővigyázatosságból lakosságvédelmi intézkedés történt, amely körülbelül 1500 embert érintett a településen, akiknek néhány órán keresztül zárt helyen kellett maradniuk.

Később a katasztrófavédelem közölte, a mobil laborok nem mutattak ki egészségre veszélyes anyagokat a levegőben. Hozzátették, hogy ezért nincs szükség lakosságvédelmi intézkedésekre.

A pétfürdői polgármesteri hivatal a Facebookon azt közölte, hogy a vegyipari termékeket gyártó Huntsman Zrt. területén történt üzemi baleset.

Arra kérték a szülőket, hogy ne vigyék el a gyerekeket az iskolából, amelyben a gyerekeket "elzárkóztatták". Az iskola kiürítését senki sem rendelte el – tették hozzá.

Később Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere közölte, hogy a tűz során a katasztrófavédelem közlése szerint nem került veszélyes anyag a levegőbe, ezért nem sokkal déli 12 óra után feloldották a mintegy 1500 embert érintő figyelmeztetést, vagyis az embereknek nem kell zárt helyen tartózkodniuk.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!