Éppen aznap – április 25-én –, amikor Orbán az Európai Parlament előtt szerepelt, a képviselők a nők szerepéről, a társadalmi nemek közötti egyenlőségről is tanácskoztak. A magyar kormány küldöttsége ehhez a témához akkor nem szólt hozzá – Brüsszellel, a szabad felsőoktatással, és a civilekkel viselt harcukkal voltak elfoglalva. 

Pedig Orbán következetesen és nyíltan küzd a nők egyenrangúsága ellen is.

Elsőre úgy tűnhet, hogy a kormánypártok tapló hímsovinizmusa kulturális jelenség: egyszerűen számukra ez a természetes, és úgy vélik (valamint talán a Századvég is úgy méri), hogy a közönségük is erre fogékony.  Ez részben talán így is van (lásd a vak komondoros esetét, vagy Orbán futóversenyeit feleségével), azonban itt a közbeszéd, és politikai kultúra minőségén messze túlmutató jelenségről van szó.  Orbán igazából egy gender-harcos, aki hatalmának fenntartásához nagyban támaszkodik a nemek közötti egyenlőtlenség ideológiájára, ez hatalmának egyik pillére.  Mégis milyen hatalomtechnikai megfontolások állhatnak a nők elnyomása mögött?

Leegyszerűsítve, a politikai hatalom a társadalomnak, mint hálózatnak az irányítását jelenti.  Minél hierarchikusabb egy társadalom – minél inkább jellemzőek rá a stabil alá-fölérendeltségi viszonyok – annál könnyebb a politikai hatalom megszerzése és gyakorlása, hiszen csak a hierarchia legfelsőbb szintjén lévőket kell kontroll alatt tartani, rajtuk keresztül, indirekt módon a társadalom egésze uralható. Ha a nők a férfiaknak alávetettek, akkor a propagandagépezetnek csak férfiakat célzó üzenetekkel kell foglalkoznia.  Ha hozzátesszük ehhez azt, hogy a hierarchia rendszerében a gyerekek és az idősek főként az aktív korú nők fennhatósága alá tartoznak, az ő gondozásukkal főként nők foglalkoznak, akkor a női alárendeltség az a láncszem, ami tökéletes hierarchiába rendezi a társadalmat, ahol csak az aktív korú férfiakat kell irányítani. (A hierarchikusság és a komplex hálózatok kontrollálhatósága közötti összefüggést a hálózattudomány a közelmúltban részletesen feltárta.)

A propagandagépezet hatékonyságához elengedhetetlen a nők elnyomása.

Főként a nők foglalkoznak a gyerekek és idősek ellátásával, és az ő gondjaikkal (az iskolában, az orvosnál) is a nők szembesülnek.  Ha a hatalom nem gátolja, bátortalanítja a nők megjelenését a közéletben, akkor azt kockáztatja, hogy az oktatás és az egészségügy hangsúlyos közéleti témákká válnak.  Ahogyan a jövő évi költségvetés tervdokumentációja mutatta, a kormány nem tervez a közeli és távoli jövőben sem jelentős forrásokat juttatni ezekre a területekre.  A Soros György, a CEU, a civilek és Brüsszel elleni kíméletlen harc vívmányaira a férfiak inkább a vevők, a propaganda náluk működhet hatékonyan, ezért a nőket is az ő döntéseiknek kell alárendelni (amely férfi befolyás a propaganda reményei szerint a nők pártpreferenciájára is kiterjed).  

A gender-hatalom lényege a nők számára természetessé, sőt értékké tenni a csendben tűrést, a háttérből gondoskodást, a szívós kitartást. Nem véletlen, hogy az oktatás és egészségügy igazán kizsákmányolt dolgozói is főként nők.

A nők elnyomásának persze más előnye is van az Orbán-rezsim számára.  Ha két, minden lehetséges szempontból azonos férfi és női munkavállalót hasonlítunk össze (azonos képzettséggel, tapasztalattal, beosztással), akkor az Eurostat idei elemzése alapján a férfi keresete 33,7 százalékkal magasabb a nőénél Magyarországon. Ezzel a nemek közötti fizetési különbséggel az Európai Unióban aranyérmesek vagyunk: nálunk lehet a legszemérmetlenebbül kisemmizni a női munkavállalókat.

Orbán genderharcának számos eszköze van.  Az egyik a közvetlen, nyílt hímsoviniszta beszéd, amely már az utcai építkezések (férfi-) munkásainak szintjére jutott.  Ennek a hatékonyságához fontos, hogy a kormány és a frakció gyakorlatilag teljesen mentes a nőktől. (A kormány tagjai között egyetlen nő sincs. Európa harminckét kormánya között csak három ilyen van Magyarországgal együtt).  Ez az alpári közbeszéd hivatott megbélyegezni az ellenzék markáns női politikusait, mintegy kanmurivá változtatva a parlamentet.  Ugyanakkor a Fidesz sajátjai sem menekülhetnek, ahogyan láttuk a washingtoni nagykövet-csere „nőüggyé” változásával.

A tágabb közbeszédben fontos elem a társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozó kutatások, vagy csak a témáról való beszéd megbélyegzése.  A gender szitokszóvá lett a propagandában: ha valaki a nők egyenjogúságáról, vagy a nők elleni erőszakról beszél, azt úgy állítják be, mintha kötelezővé akarná tenni, hogy kamaszfiúk szoknyába bújva innentől a női vécét használják.  Aki kikezdené a nők elnyomásának rendszerét, az a káros nyugati genderőrület fertőzését terjeszti.  Ugyanakkor a kormány ultrakonzervatív családügyi konferenciát támogat, megteremtve a képzelt genderfertőzés ellenszerét.

Orbán genderharca nem áll meg a közbeszéd szintjén, elszántan küzd például az Európai Tanács Isztambuli Egyezményének végrehajtása ellen is.  Ez az egyezmény a nőkkel szemben elkövetett erőszak, és a családon belüli erőszak elleni fellépésről szól.  Magyarország kormánya ugyan aláírta az egyezményt, az abban foglalt elvárásokat (megfelelő törvények átalakítását, szigorítását) azonban nem tette meg.  Orbánnak nem érdeke a férfiak nők feletti – akár erőszakos – uralmának gyengítése.

Úgy tűnik, Orbán genderharca nyerésre áll. Hosszú évek óta az egyetlen állampolgár, akivel Orbán közvetlenül találkozni mert, a nagygéci Bözsi néni volt, aki a várakozásoknak megfelelően nem vetett fel kényelmetlen kérdéseket, mondjuk a legutóbbi kórházi élményeiről.  

Mélyen, és már-már természetesnek tűnően belénk ivódott a nők másodrendűségének gondolata. Ez azonban alapvetően, és akár rövid idő alatt megváltozhat.

A hetvenes években Izlandon a korábban említett női kereseti hátrány csaknem negyven százalékos volt. 1975-ben a nők kilencven százaléka egy napra teljesen beszüntette a munkát, az ország teljesen megbénult – és a következő évben már törvény garantálta a nők egyenlő esélyeit és bérezését.  Pár évvel később az országnak női elnöke lett, a világon elsőként.  Jelenleg is számtalan példa van arra, hogy a nők politikai aktivizálódása hatékonyan nyomást tud gyakorolni az elszántan nőellenes hatalomra, mint Tunéziában vagy Lengyelországban láthattuk.  Talán nálunk is fog még futni Orbán a nők elől.

A szerző egyetemi docens, a Közép-Európai Egyetem Hálózattudományi Központjának kutatója.