Rétvári Bence államtitkár úr volt kedves bejelenteni a hétvégén: a kormány azzal támogatja a családokat, hogy a családok dupla adag családi pótlékot kapnak augusztusban a kormánytól, ami bizony kell is a kormánytól a családoknak, hogy könnyebb legyen az iskolakezdés. A teljes, mondjuk így, kommunikációs gépezet rá is mozdult Bence államtitkár mondására – dupla családi pótlék, milyen jól hangzik már, milyen rendes is ez a kormány a családokhoz, ahol a sok-sok kis nemzeti erőforrás termelődik!

Valójában annyi történik, hogy a szeptemberi családi pótlékot egy, azaz egy héttel korábban utalják, ezért szeptemberben nem kapnak a családok családi pótlékot. Amivel több gond is van. Az egyik, hogy a kis nemzeti erőforrásoknak enni, inni és ruházkodni kell szeptemberben is, éppúgy, mint augusztusban, vagy júliusban, vagy bármelyik hónapban. Ilyen célokra szokás felhasználni a családi pótlékot az összes létező hónap mindegyikében, és hát szeptemberben, jól látja az államtitkár úr, ezeken felül plusz tételként jelentkezik az iskolakezdés költsége. Az egyéb tételek azonban megmaradnak, tehát – bár tagadhatatlanul volna némi logikája – olyan nincs, hogy szeptemberben nem eszik a kis nemzeti erőforrás, helyette viszont iskolát kezd.

Ezt így nem mondja se a kormány, se a, mondjuk így, kommunikációs gépezet, mert nem az a dolguk nekik, hogy igazat mondjanak, még csak az kéne, hová is jutnánk. Ez itt a valóság, annak pedig hazugság az anyaga egy ideje, ebben a post-fact korban, amikor minden fordítva van. Csak hát, kedves kormány, amikor azt mondjátok, hogy átutaltok kicsiny erőforrásonként 12-16 ezer forintot iskolakezdésre, azzal bizony még ebben a fordított NER-világban is beismeritek, hogy az átlag családnak nincs elég pénze Magyarországon, hogy nekivágjon az iskolakezdésnek.

És ezzel  – bár véletlenül és óvatlanul – igazat mondtok.

Én, meg az asszony az iskolapadból rég kinőtt nemzeti erőforrások vagyunk, de van négy gyerekünk: egy egyetemista, egy középiskolás, egy felső tagozatos és egy übercuki alsós. Pontosat most nem tudok mondani, de tanszerrel, tollal, papírral, a régi szakadt helyett középkategóriás új iskolatáskával, bérletekkel, koleszbefizetéssel, ebédpénzzel, a kinőtt tornacuccok lecserélésével és egyebekkel együtt még nem sikerült megoldanunk nyolcvan-százezer alatt az iskolakezdést. Ráadásul az egyetemista után – mivel elmúlt tizennyolc, ahogy az egyetemisták szoktak – nem is jár családi pótlék. De ne minket vegyünk, hanem egy átlagos ormánsági vagy borsodi családot, és ezúton fel is hívnám, Bence államtitkár, a figyelmedet, hogy azokon a vidékeken sem olcsóbb ám a gyurma, a körző, meg a félfamentes, viszont az átlagjövedelem mélységesen a béka segge alatt van.

Vagyis az előrehozott utalással nem segíttek senkinek semmit, Bence, miközben azt mondjátok, hogy igen. Ezt nevezik hazugságnak, ami a NER-világban, ebben a káprázatos tükörországban természetesen igazságnak neveztetik. Kár, hogy külön csalási pótlékot nem utaltok.

De egyébként ennél a segítés meg támogatás dolognál még álljunk meg egy polgári szóra.

Igazából ti nem segíteni vagytok ám, nem adni vagytok ám, mert nem róbertbácsik vagytok ti nekünk, kedves Bence államtitkár úr, hanem így-úgy megválasztott képviselők, akiknek kutyánál is kutyább kötelességük, hogy a közvagyonnal a javunkra gazdálkodjanak. Nincs olyan, hogy a kormány ad. Főleg nem családi pótlékot. A családi pótlék nem a tiétek, Bence, hanem a családoké, csak még, sajnos, nálatok van. A családi pótlék nem adható, hanem jár, és a pénz, amit nagybüszkén egy héttel korábban utaltok, abból van, amit például a családok, igen, a nélkülöző családok is, befizettek különféle adók formájában. És ami nem a tiétek, abból ti nem tudtok kegyet gyakorolni, Bence, főleg nem a saját politikai hájatokat hizlalni.

Illetve, mivel ez itten NER-tükörország: sajnos, igen.

És ez az egészben a legundorítóbb.