szerző:
MTI

A vonatokat korlátozásokkal fogadják és indítják, egyes járatok pedig csak Kelenföld állomásig közlekednek, illetve onnan indulnak. A kisiklott kocsik eltávolítása este kezdődik.

Kisiklott két üres vasúti kocsi a budapesti Déli pályaudvaron, ahol emiatt csak korlátozottan tudnak szerelvényeket indítani és fogadni hétfő délután - közölte Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese.   

A tároló vágányról toltak be egy üres szerelvényt a pályaudvarra, amikor két kocsi kisiklott és azok elzárják az első hét vágányt.

Emiatt a vonatok fogadása és indítása korlátozott, egyes járatok pedig csak Kelenföld állomásig közlekednek, illetve onnan indulnak.

A Budapest-Székesfehérvár, a Budapest-Pusztaszabolcs és a Budapest-Győr vonalszakaszokon közlekedő dunántúli és balatoni vonatok menetideje jelentősen meghosszabbodik. 

A MÁV Csoport az esetről szóló első hírek után az alábbi közleményt adta ki:

"Frissítés: Az ideiglenes menetrendi korlátozások és a hosszabb menetidők miatt a Déli pályaudvar-Kelenföld viszonylatban az utasoknak nem kell megfizetni a felár díját. A vonatok a délutáni órákban nagyobb késések nélkül közlekedhetnek, ugyanis csak három vágányt nem használhatnak a Déliben. Bizonyos martonvásári elővárosi vonatok ideiglenesen kimaradnak a mai napon a menetrendből. A kisiklott két kocsi eltávolítását csak az esti, éjjeli órákban végzik el, annak érdekében, hogy a délutáni csúcsforgalom viszonylag zökkenőmentes legyen.A szakemberek mielőbb megkezdik a két kocsi visszaemelését, az eset körülményeit vizsgálják."

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

A férfiak is sokat szenvednek egy ilyen macsó világban, mint a miénk

A férfiak is sokat szenvednek egy ilyen macsó világban, mint a miénk

50 százalékkal nőtt a kanyarós megbetegedések száma világszerte

50 százalékkal nőtt a kanyarós megbetegedések száma világszerte

Pápai nunciust vádolnak szexuális zaklatással

Pápai nunciust vádolnak szexuális zaklatással

Tíz év után ismét turnézik a Black Eyed Peas, és rögtön a VOLT Fesztiválon lép fel

Tíz év után ismét turnézik a Black Eyed Peas, és rögtön a VOLT Fesztiválon lép fel

Itt az emberiség újabb nagy találmánya: az egykezes chips

Itt az emberiség újabb nagy találmánya: az egykezes chips

Fotó: Palkovics László az MTA-n tárgyalt

Fotó: Palkovics László az MTA-n tárgyalt