Kisiklott egy személyvonat Újszásznál
A vonat annak ellenére siklott ki, hogy a mozdonyvezető lassabban ment a megengedett sebességnél.
A vonat annak ellenére siklott ki, hogy a mozdonyvezető lassabban ment a megengedett sebességnél.
HVG
Vitézy Dávid közlekedési miniszter szerint a pályának volt olyan vonatbefolyásoló rendszere, ami által a baleset elkerülhető lett volna, de a szerelvényen nem volt ezzel kommunikálni képes számítógép.
HVG
A balesetben egy utas könnyebben, egy másik pedig súlyosan megsérült.
HVG
A ceglédi és lajosmizsei vonalon hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő és kimaradó elővárosi járatokra figyelmeztet a MÁV.
HVG
Kisiklott a gyorsvasút egyik járata Córdoba közelében, a szerelvénybe belecsapódott egy másik vonat.
HVG
A rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított büntető eljárást.
HVG
A 65 év körüli nő elmondta, hogy korábban sokat utazott a Vác és Balassagyarmat közötti vonalon, de sokat romlott a helyzet, mióta utoljára erre járt.
HVG
A lap úgy tudja, a szakember javasolta is a vonatközlekedés leállítását a hibák kijavításáig.
HVG
A miniszter odaszúrt a bírálóinak is, politikai celebeket emlegetett.
HVG
A felvételen egy úgynevezett vízzsák látható.
HVG
Hegyi Zsolt bocsánatot kért az utasoktól, a sérült kollégáknak pedig gyors felépülést kívánt.
HVG
A vonat Vácról indult Balassagyarmatra, de útközben kisiklott.
HVG
A mozdonyvezetőt és másik három embert a tűzoltók mentették ki.
hvg.hu
A balesetet csavartörés okozta, senki nem sérült meg, de két napra megbénult a vonatközlekedés.
hvg.hu
Bár a Keletiben helyreálltak a dolgok, a két politikus csörtéje kitart.
hvg.hu
Továbbra is számítani kell azonban arra, hogy egyes vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak a Keleti helyett.
MTI
MTI
hvg.hu
A közlekedési szakember szerint Lázár János a vidékieknek ártott a legtöbbet.
hvg.hu
Úgy tűnik, az utasok megszokták a vasúti közlekedéssel járó fennakadásokat, legalábbis ez derült ki hétfő délelőtt Rákoson. A külvárosi állomás fontos csomóponttá vált, miután a baleset miatt lezárt Keleti pályaudvarra igyekvők itt szállhatnak át a pótlóbuszokra. A beszámolók szerint reggel volt egy kis káosz, de délelőtt már olajozottan ment az átszállás.
A Keleti pályaudvarnál kisiklott IC műszaki mentése miatt alapból nagy változások vannak a vonalon, ezt súlyosbítja tovább a tragédia.
hvg.hu