Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Tavaly júliusban halt meg a Turay Ida Színház fiatal munkatársa, miután egy férfi el akarta lopni a kocsiját. Az ügyben most zárták le a nyomozást, Sz. Lajos ellen több bűncselekményben vádemelést javasolnak.
A férfi okozta annak a nőnek a halálát, aki saját autója alá szorulva vesztette életét – erre jutott a rendőrség, miután lezárta a nyomozást a tavaly júliusi eset ügyében.
Egy 24 éves gödöllői nő tavaly július 28-án késő este ért haza. Megállt autójával a ház előtt, majd kiszállt a kocsiból, hogy kinyissa a kaput. Ekkor a 35 éves Sz. Lajos beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A nő ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a nőt, aki ennek következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.
A férfi segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről, azonban a rendőrök másnap délután elfogták Isaszegen.
Mint arról beszámoltunk, a fiatal nő, Berze Zsófia a Turay Ida Színház szervezési vezetője volt. "Fiatal volt, kedves és szép. Tőle fosztott meg bennünket egy gyilkos, aki elfutott a tett színhelyéről" – emlékezett meg róla a színház produkciós igazgatója.
Sz. Lajos ellen halált okozó közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás halált okozó elmulasztása, valamint más bűncselekmények miatt nyomoztak. Az ügyet a napokban lezárták, az iratokat átküldték az ügyészségnek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.