szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az ügyészség szerint a kokainfogyasztás volt az oka, hogy a fiatal nő úgy tovább hajtott a 85 éves férfi halálra gázolása után, mintha észre sem vette volna. Fél évvel korábban már egyszer elkapták, amikor bódult állapotban vezetett.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség benyújtotta a vádiratot az ellen a nő ellen, aki tavaly novemberben a XIV. kerületben kokaintól befolyásolt állapotban elütött egy idős férfit, majd megállás nélkül elhajtott.

A vádirat szerint a 26 éves nő kora délután a Füredi úton kokain befolyása alatt vezetett, amikor egy 85 éves férfi – féktávolságon kívül – az úttestre, a jármű elé lépett.

A vád szerint objektív körülmény nem gátolta, hogy a nő észrevegye a gyalogost. Az ügyészség szerint a kokain miatt történt, hogy nem észlelte a bácsit, aki időskoránál fogva különös védelmet igényelt volna. Az autóvezető egyáltalán nem reagált az idős férfi lépésére, holott a vádhatóság szerint a gyors észlelés és a hirtelen, de másokat nem veszélyeztető fékezés éppen elég lett volna, hogy a gyalogost ne gázolja el. Ehelyett fékezés nélkül, változatlan sebességgel elcsapta az idős embert.

A férfi a helyszínen életét vesztette.

MTI / Mihádák Zoltán

A baleset után a vádlott segítségnyújtás, illetve a mentők és rendőrök értesítése nélkül elhagyta a helyszínt. Akkori – nem tagadott – lapinformációk szerint a rendőrök a kozmetikusnál találták meg az étteremlánc-tulajdonos nőt, éppen műszempillát rakatott fel.

A kerületi ügyészség a fentiek miatt a nővel szemben halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt nyújtott be vádiratot. Kiderült, hogy

a nőt a fenti eset előtt szűk fél évvel is elkapták, mert kokain hatása alatt vezetett.

Ez a korábbi vétség is a vád tárgya.

A nő egy ideig előzetesben volt, de idén januárban házi őrizetbe engedte a bíróság, elfogadva a védő érvelését, miszerint a gázolással gyanúsított nőnek van lakcíme és jövedelme, valamint hogy együttműködött a nyomozókkal. Előzőleg kétmillió forintos óvadékról volt szó, erről azonban nem szólt a bíróság házi őrizet miatt kiadott januári közleménye.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!