„Kerálóval bindzsizik a misszión” – így mondják, egyébként magyarul, a börtönben azt, ha valaki az egyházi foglalkozáson a falból kitépett kis kábeldarabkákkal seftel. Ez csak látszólag értelmetlen foglalatosság, valójában fontos: ezekkel lehet ugyanis megjavítani azt a merülőforralót, amivel a cellában is lehet vizet melegíteni.

„A börtön megkövetel egyfajta intelligenciát, csakhogy azt a többségi társadalom nem érti” – magyarázza Fliegauf Gergely pszichológus, kriminológus, aki szerint a börtönlakók között arányaiban sokkal több az értelmi fogyatékossággal élő, mint a lakosság egészében. A nemzetközileg elfogadott definíció szerint ugyanis azok is e körbe tartoznak, akiknek van (vagyis inkább lehetne) valamilyen pszichiátriai diagnózisuk, például akár magatartási vagy kommunikációs probléma miatt. Ez pedig jóval szélesebb kör a magyar börtönökben 2015 óta alkalmazott meghatározás szerintinél.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának adatai szerint a rabok közel egy százaléka sorolható az értelmi fogyatékosok közé. A legutóbbi, 2011-es népszámlálás alapján Magyarországon a társadalom ugyancsak egy százaléka értelmi fogyatékos.

A gyakorló ügyvédek és pszichológusok beszámolói alapján úgy becsülhető, hogy a börtönbe kerülők között ennél – és a hivatalosnál – jóval több az értelmi fogyatékos. Saját tapasztalata alapján Fliegauf azt állítja, hogy a börtönlakók 90 százalékának lehetne valamilyen diagnózisa. Ennek oka főként az előéletükben keresendő: a börtönnépesség körében felülreprezentáltak a mélyszegénységből, elmaradott gettókból érkezők.

A teljes cikket megtalálja a HVG hetilapban.