Gyurcsányék is feljelentik Deutschot

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő az Unió csalás elleni hivatalához fordul azért, mert Gyurcsány Ferenc cége korábban kölcsönt adott a most gyanúsított Czeglédy Csabának. A DK is feljelenti Deutsch Tamást, aki álláspontjuk szerint vagy ostoba vagy hazug.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Gyurcsányék is feljelentik Deutschot

Két Altus létezik – magyarázza közleményben a Demokratikus Koalíció, az egyik (az Altus Befektetési Zrt.), amelyik megbízást kötött az Európai Unióval, és egy másik (az Altus Befektetési Zrt.), amelyik kölcsön adott Czeglédy Csabának. A kölcsönt adó cég forrásai befektetési tevékenységből származnak.

Vagyis Deutsch állításából a DK szerint semmi sem igaz. A fideszes európai parlamenti képviselő ugyanis azt állította, uniós pénzből adott kölcsön Gyurcsány cége a jelenleg előzetes letartóztatásban ülő Czeglédy Csabának, ami súlyos szabálytalanság, és abban bízott, az OLAF vizsgálatot indít. Czeglédy Czeglédy és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

A DK feljelenti Deutsch Tamást.

Közben az Országgyűlés kormánypárti javaslatra megszavazhatja Czeglédy Csaba bűnösségét, amely példátlan eljárás.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.