szerző:
hvg.hu

Nagy Márton jegybanki alelnök a parlamentben jelentette be, vizsgálják, hogy Gyurcsányék cége szabályosan adott-e kölcsön a Czeglédy vezette vállalkozásnak.

Indítson vizsgálatot az MNB, szabályosan adott-e kölcsön a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Altus Portfólió Kft. a jelenleg költségvetési csalás gyanújával letartóztatott Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-nek – kérte Budai Gyula fideszes politikus szerdán.

Budai szerint hiába állítja Gyurcsány, hogy ez baráti kölcsön volt, a kölcsönszerződésben lévő kikötések miatt – mint a késedelmi kamat, a banki inkasszó és a személyi biztosíték alapján ez valójában üzletszerű hitelezési tevékenység lehetett. Budai szerint azt kell vizsgálni, az Altus Portfólió Kft. rendelkezett-e a kölcsönnyújtáshoz szükséges jogszabályi engedéllyel.

Budai az azonnali kérdések órájában feltette a kérdést Nagy Mártonnak, a Magyar Nemzeti Bank alelnökének is, aki bejelentette, vizsgálat indul az ügyben. Bárándy Gergely MSZP-s politikus minderre úgy reagált,

"mi is megrendelhetjük, mit vizsgáljanak ki?"

Bárándy azért kapott szót, hogy elmondhassa, azonnali kérdésével megvárja-e Matolcsy György jegybankelnököt vagy sem, ekkor tette ezt a megjegyzést.

Korábban egyébként nem sikerült fogást találni a kölcsönön: korábban fideszesek azt feltételezték, Gyurcsányék EU-s pénzből adtak kölcsön a Human Operatornak, de kiderült, ez az Altus nem foglalkozik EU-s pályázatokkal, az a másik cég.

Az ügyben Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő az unió csalás elleni hivatalához fordult, miután a DK közölte, feljelenti Deutsch Tamást.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Így szabadulhat meg egyszerűen a számítógépét terhelő felesleges fájloktól

Így szabadulhat meg egyszerűen a számítógépét terhelő felesleges fájloktól

Ötös lottó: ha páratlan számot ikszelt be, esélye sem volt milliárdossá válni

Ötös lottó: ha páratlan számot ikszelt be, esélye sem volt milliárdossá válni

Jövőre már a francia motorokat ontja magából Szentgotthárd

Jövőre már a francia motorokat ontja magából Szentgotthárd

Januártól már új kormány irányíthatja Ausztriát

Januártól már új kormány irányíthatja Ausztriát

Kékestetőn és Dobogókőn már havazik

Kékestetőn és Dobogókőn már havazik

Salvini szerint csak a nemzeti összefogás mentheti meg hazáját

Salvini szerint csak a nemzeti összefogás mentheti meg hazáját