Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A DK pártelnökének vagyonkezelésre szakosodott cége, az Altus Portfólió Kft. tavaly februárban nyújtott kölcsönt a Human Operatornak.
255 ezer euró, csaknem nyolcvanmillió forint összegben úgynevezett rövid lejáratú likviditási, azaz a fizetési nehézségek áthidalására szolgáló kölcsönt kapott a szombathelyi székhelyű Human Operator Zrt. Gyurcsány Ferenc Altus Portfólió Kft.-jétől tavaly február 25-én.
Ahogy megírtuk, a Human Operator vezetőjét, Czeglédy Csabát mintegy hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsítják.
A szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként Gyurcsány Ferencet és az MSZP-t is képviselete több ügyben.
A kormányközeli Magyar Időkhöz eljutott szerződést az Altus részéről Gyurcsány felesége, Dobrev Klára vezérigazgató írta alá, a lejárati ideje pedig 2016. április 30-a volt.
A szerződésben a kamatot az aktuális jegybanki alapkamat mértékében határozták meg, ezen felül a kölcsönvevőnek 4800 eurót kellett fizetnie, az egész ügyletre pedig Czeglédy készfizető kezességet vállalt – írta a lap.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?