Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
A jövő év elején konzulátust nyit a magyar állam Manchesterben és Edinburgh-ban – jelentette be közleményben Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő. Megkeresésére a Külügyminisztérium államtitkára közölte: a két új intézményben jövő tavasszal már szavazhatnak is a régióban élő, de magyarországi lakcímmel is rendelkező kivándorolt tízezrek.
Ujhelyi emlékeztetett: az utóbbi években jelentősen megnövekedett a két nagyváros környéken élő magyarok száma, ők pedig eddig csak a több száz kilométerre lévő Londonban tudták intézni adminisztratív ügyeiket. S míg a határon túli magyarok levélben is voksolhatnak a választásokon, addig a kivándoroltak továbbra is csak személyesen tehetik ezt meg a külképviseleteken.