Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija cinikusnak tartja a gesztust.
Köves Slomó az M1 híradójában azt mondta: olyan politikusoktól, akik éveken keresztül a rasszista gyűlöletet terjesztették, és még mindig olyan parlamenti képviselőket tudnak a soraikban, akik például "a zsidók Dunába lövését egy befejezendő feladatnak tekintik", ezt cinikus gesztusnak tartja. Hozzátette: tavaly erről bővebben volt szó, és azóta sem változott sem a helyzet, sem a véleménye.
A rabbi hozzátette: ha valaki úgy érzi, a sötétséget terjesztette, azt úgy teheti jóvá, ha a fényt terjeszti. Vagyis amilyen vehemenciával a rasszista gyűlöletet terjesztette a Jobbik a magyar falvakban, ugyanúgy kellene egymás megértését és elfogadását terjeszteniük, nem proklamációkban, hanem a cselekedetek szintjén.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.