szerző:
hvg.hu

A Demokratikus Koalíció (DK) önálló listát indít a jövő évi választáson, és azt Gyurcsány Ferenc vezeti majd – erősítette meg Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Előző nap Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, akit az MSZP vezetése közös baloldali miniszterelnök-jelöltnek ajánl, azt mondta, a DK tartozik a választóknak annyival, hogy elmondja, miért nem akar a közös listán részt venni, holott a párt megalakulása óta a legszorosabb baloldali összefogásról beszél.

Gréczy Zsolt szerint választási győzelemre van esély, ehhez a 106 egyéni körzetben kellene "nagyon gyorsan" megállapodniuk a pártoknak. Hozzátette: Karácsony Gergely éveken át a külön listát képviselte.

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott, ha az egyéni körzetekről sikerül megállapodni, 60-70-et nyerhetne meg az ellenzék, és ebben az esetben "Orbán csomagolhat".

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!