Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Ha a legnagyobb lélekszámú, a fővárost körülölelő megye valóban visszakapja hajdanvolt nevét, akkor a mai Békés megye is át volna keresztelhető például Békés-Csanád megyére. A Viharsarok vidéke ugyanis 1950-ben két komplett járást (a Battonyait és a Mezőkovácsházit) örökölt meg az időközben nyomtalanul eltűnt történelmi Csanád vármegyétől, mi több, ráadásként megkapta még Nagykopáncs és Kardoskút településeket is. Békés második világháborút követő felerősítéséhez egyébként a nagyrészt országhatáron kívül rekedt egykori Arad vármegye is hozzájárult, amikor Nagykamarás nevű korábbi települését az eredetileg Gyula, majd Békéscsaba székhelyű „tartományhoz” csatolták. E változások nyomán a múlt század elején 3,5 ezer négyzetkilométer kiterjedésű Békés felségterülete a háborút követően 5,6 ezer négyzetkilométerre változott.
hvg
Alapvetően két korábbi vármegyéből rakták össze 1945 és 1950 között a jelenlegi Nógrád megyét is, ami a koalíciós időkben ennek megfelelően még a Nógrád-Hont nevet viselte. A Nagymarostól Selmecbányáig tartó vármegye legdélibb területe, az egykori Szobi járás később Nógrádtól továbbkerült ugyan Pest megyéhez, ám Drégelypalánk és a megyének nevet adó Hont község azóta is a legkisebb és legszegényebb kelet-magyarországi megyéhez tartozik.
hvg
A szocializmus idején kialakított 19 magyarországi megye neve 1989-ig összesen 24 egykori történelmi vármegyére utalt vissza – azóta pedig már 28-ra. A legnagyobb területű mai „comitatus” elnevezése a múlt század közepe óta jelzi például, hogy nagyobbrészt három egykori vármegyéből – Abaúj, Borsod, Zemplén – szerkesztették össze. Az előzményekben kicsit mélyebbre ásva hamar kiderül persze, hogy az „anyamegyék” száma valójában inkább hat lehetett, hiszen a Putnok–Ragály zóna révén a mai BAZ megörökölte a korábbi Gömör és Kishont vármegye egy részét, sőt a hajdani Torna vármegyét is. Ugyanakkor sokféle földből gyúrták össze a legkeletibb honi megyét, az 1950 és 1989 között Szabolcs-Szatmárnak hívott országrészt, amely csak a rendszerváltással párhuzamosan vehette fel a nevébe – az általa birtokolt Tiszahátnak köszönhetően – a hajdani Bereg vármegyére visszautaló tagot. A jelenleg mintegy félmilliós lélekszámú térség a trianoni békeszerződést követően megkapta még két patinás vármegye, Ung és Ugocsa szerény hagyatékaként Záhony és Győröcske településeket is.
A legjelentősebb területi változásokon mindeközben Zala és Pest megye esett át az utóbbi évszázadokban. A Mátyás korában Pesttől Kecskemétig tartó központi fekvésű országrész, melynek élén a középkorban sokáig közvetlenül a nádor állt, Pilis vármegye mellett a következő négy évszázadban megkaparintotta például Kalocsa, Kiskunhalas és Abony környékét, vagyis a valamikori Külső-Szolnok, Fejér és Csongrád vármegye egy-egy részét is, hogy aztán 1950-ben „leoperálják” róla a mai Bács-Kiskunt. Az ugyancsak nagy múltú Zala vármegye a második világháború után viszont több amputáción esett át. Először 1946-ban a Balatonfüredi járást, majd 1950-ben egy csapásra három további körzetét (a Tapolcai, a Sümegi és a Keszthelyi járást) vesztette el, igaz, az utóbbi vidéket 1978-ban sikerült visszaszereznie.
