Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
„Az Egyesült Államok méltányolja politikánkat, felismerve azt az igazságot, hogy hűségünk a béke és a szocializmus elveihez teremtette meg társadalmunk belső szilárdságát” – írta Pethő Tibor a Magyar Nemzetbe 1978-ban, abból az alkalomból, hogy Jimmy Carter akkori amerikai elnök visszaszolgáltatta a Szent Koronát.
Ezt az évfordulót, a negyvenediket ünnepli idén a kormány, egy decemberben kelt határozata szerint – írja a HVG hetilap csütörtöki száma. Erre egymilliárd forintot szán a kabinet, a programsorozatot pedig Balog Zoltán tárcája fogja össze. De ennél sokkal többet egyelőre nem tudni, hiába kérdezte a lap a minisztériumot.
A kulturális államtitkárság csak annyit árult el, olyan események megrendezését kezdeményezi, amelyek alkalmasak „a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő Szent Korona jelentőségének minél szélesebb körben való megismertetésére”.
A HVG szerint azért nincsenek konkrétumok, mert egyelőre programterv sincs, holott a nap, amikor Amerika visszaadta a koronát – január 6-a – már el is múlt. Aznapra annyit sikerült összehozni, hogy nyílt nap volt az Országházban, bárki bemehetett megnézni a koronát.
Időről időre felmerül, hogy a koronázási palást is kerüljön a korona mellé a Parlamentbe, de jelenleg ennek nincsenek meg a technikai feltételei. A Nemzeti Múzeumtól a lap megtudta, a legkisebb mozgatás is kockázattal jár.
Egy 2016-os vizsgálat szerint a koronán és a koronázási jelvényeken pedig a korrózió jelei mutatkoznak, de azt az Országgyűlés Hivatala nem árulta el, milyen állapotban vannak a tárgyak.
