szerző:
T. R.
Tetszett a cikk?

Kampánynyitó rendezvényt tartott szombat délután a Jobbik, a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje beszédében azt mondta, nem négy év múlva, most kell kormányváltás. Szerinte félszívűek és féleszűek nem tudják legyőzni a Fideszt a baloldalról, csak a Jobbik. Vona beszéde előtt volt népdal, néptánc és szavalás is.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Egy új szabadságról, egy új kiegyezésről, egy új reformkorról beszélt Mirkóczki Ádám szóvivő, amikor színpadra szólította Vonát. „Nekünk nem elsősorban a Fidesszel kell megküzdenünk, hanem a saját démonainkkal. Ezek a korrupció démona és a pökhendiség démona” – mondta a szóvivő.

Vona, mögötte kivetítőn egy aranyszínű VG monogramot formáló logóval azzal kezdte beszédét, hogy nem tudja, ki mennyire érzi, de történelmi időszakot élünk. „Április 8-a után történelmi fordulatot kell elérnünk Magyarország életében.” Ő nem helyzetértékelésről akar beszélni, hanem a kormányváltással és azzal, ami utána jön majd.

Az ellenzékről

„Van már kétszer nyolc évünk.” A szocialisták és a Fidesz nyolc évét is katasztrofálisnak, borzalmasnak nevezete. Szerinte mára mindenki fél, orvos, tanár, ápoló, diák, egyenruhás, idős és fiatal is, de nekik nem szabad félni, azt kell üzenniük, hogy áprilisban véget érhet a félelem országa. Inkább azoknak kell félniük, üzente, akik tönkretették az országot. „Most kell változás, most kell kormányváltás.”

Félszívűek és féleszűek nem tudják leváltani a Fideszt, csak a Jobbik, mondta, ők az egyetlen kormányváltó erő. Főleg azok nem tudják leváltani, akik még Orbán fizetési listáján is rajta vannak. Arról beszélt, az ellenzék csak egymást akarja leváltani – az MSZP a DK-t, a DK az MSZP-t, a Párbeszéd az Együttet, az Együtt a Párbeszédet, és így tovább –, de a Jobbik az egyetlen, amelyik a Fideszt akarja leváltani.

Túry Gergely

Biztonság és demokrácia

Magyarországon nincs biztonság szerinte, csak látszatbiztonság – jelentette ki Vona. Rátért a migrációra is, idézte Altusz Kristóf máltai szavait, aki bevallotta, 2300 menekültet befogadott Magyarország, szerinte ez Orbán Viktor őszödi beszéde, lebukott a Fidesz. „Újabb és újabb hazugság, újabb és újabb csontváz minden egyes nap” – foglalta össze az előző napok eseményeit a Jobbik elnöke. Szerinte Orbán Viktor bocsánatkéréssel tartozik ezek után. A Jobbik válasza a migránskérdésben az, hogy megvédik Magyarországot, elítélik a kvótarendszert is, a kerítés pedig állni fog, ha úgy van, meg is kell hosszabbítani.

A demokráciáról azt mondta, Magyarországon helyre kell állítani a demokráciát, amihez demokratikus vezetők kellenek. „Vissza kell állítani a demokratikus intézményeket és független embereket kell az élükre helyezni.” Az elmúlt kétszer nyolc évről azt mondta, az egyikben a politikai ellenfeleikre lövetett a hatalom, a másik sajtóhiénákat és Állami Számvevőszéket küld rájuk.

Stílusváltásra is szükség lesz Vona szerint, nagyvonalúságra is tiszteletre van szükség, a többi párttal szemben is. „Tisztelni fogjuk a Fideszt is, bár kőkeményen el kell őket számoltatni.” Sőt, olyan is lenne – a családtámogatási rendszer –, amit megtartana a Fidesz-kormányok intézkedéseiből. De a korrupciót, mint nyomnövényt, irtani kell, miközben a Fidesz és Orbán Viktor nemesíti ezt a gyomnövényt. Haveri kapitalizmus és maffia kommunizmus, ez Orbán rendszere Vona szerint. Állítja, ők lesznek az első párt, akik valós elszámoltatást fognak végrehajtani kormányon, korrupcióellenes ügyészséget ígért. A cigányság felzárkóztatásáról azt mondta, az előző kormányok ellopták az erre szánt pénzt és direkt hagyták az elmaradott rétegek között, ezt nevezte a korrupció társadalmi kárának.

Túry Gergely

Egészségügy, oktatás, elvándorlás

„A régió éllovasából a régió sereghajtójává váltunk” – tért rá Vona a versenyképességre, szerinte az ország ma nem versenyképes, ami az elmúlt tizenhat év történelmi bűne, elhaladt mellettünk a világ. „Az ember szíve összeszorul, hogy mivé lehetne ez az ország.” A régió Svájca lehetnénk, mondta. A háziorvosi szolgálat össze fog omlani, ha nem teszünk és magával fogja rántani az egész rendszert, jelentette ki. Szerinte ma az egészségügyben dolgozók betegebbek, mint azok, akiket ellátnak, ami szörnyű képet fest a magyar egészségügyről. A nyugdíjakról is szólt, még mindig programpontjuk az, hogy a férfiak is el tudjanak menni negyven év munkaviszony után nyugdíjba. A család kérdésben egyetért a Fidesszel, szerintük is egy férfi és egy nő közössége a család. Bár szerinte a Fidesz nőellenes, mert a férfiak sokkal többet keresnek.

Szemünk láttára egy nemzettragédia zajlik – mondta az elvándorlásról.

Ő is abba a generációba tartozik, hogy már nem tud egy osztálytalálkozót normálisan megszervezni, mert annyian mentek el az országból. „Nekem fáj az, hogy egy nagymama csak Skype-on tud az unokájával találkozni.” Milyen ember az, akinek ez nem fáj? – üzent Orbánnak.

Szerinte a diktatúra és a demokrácia közti különbség az, ki hogyan áll az elvándorláshoz. Egy demokrata azt mondja, fáj neki az elvándorlás, míg egy diktatórikus rendszerben örülnek ennek, mert kevesebb a kritizáló hang, kevesebb a tüntető. „Mit fogunk tenni, hogy megállítsuk az elvándorlást? Mindent.” Ezért kezdeményezték például a béruniót is. Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak köszönhetően ma Magyarország presztízse nagyon mélyen van – tért rá a következő témára Vona. Szerinte Orbánt nyugaton megbízhatatlan és antidemokratikus vezetőnek tartják, de keleten megbízhatónak.

Le kell csak fizetni és bármivel megbízható.

Külpolitika, nemzettudat

Vona úgy látja, most dől el az EU sorsa, ő egysebességes Európát szeretne. De ehhez tárgyalás kell, az nem járja, hogy Orbán vagy Szijjártó néha berúgja Európában a kocsmaajtót. Szerinte Magyarország mindig érdekütközések zónája volt, amikor pedig erre rájöttek a vezetők, akkor valakinek az ölébe menekültek. Vona állítja, inkább meg kellene őrizni Magyarország szuverenitását. „A szabadság a legnagyobb kincs, amit az őseinktől kaptunk.”

Túry Gergely

A nemzettudatról azt mondta, a magyaroknak szükségük van szent szavakra, de a Fidesz politikai terméket csinált a nemzetből és a polgárból is. Ezért beszél a Jobbik évek óta új kiegyezésről, nem a múltba kell révedni szerinte. „Nem az érdekel, mi az, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt.” Véleménye szerint nem kell mindenben egyetérteni, azt kell elfogadni, hogy vannak különbségek. A Jobbik a néppártosodás folyamán ezt megtette – bár a 2300 menekült befogadására adott kommunikációs panelekben néha visszaköszönt a korábbi szélsőségesség.

Kormányváltás, emberkép

Itt és most mi vagyunk a kormányválti erő – jelentette ki nyolc év parlamenti rákészülés után.

Ők készen állnak, mondta, hogy a magyar nemzet szekerét elkezdjék egy másik irányba tolni. Beszédét egy történettel zárta. Ma Magyarországon olyan a légkör, mint egy munkahely, ahol mindenki teszi a dolgát, de megjelenik egy izgága, bajkeverő főnök és rossz légkört teremt. „Ez addig tart, amíg a főnököt el nem zavarjuk.”

Őket a Fidesztől az különbözteti meg, hogy amíg Orbán számára az ember alapvetően rossz, így a politikáját is az emberekben lévő rosszra építi. Vona szerint valóban vannak az emberekben rossz tulajdonságok, de ők az alapvető jót keresik, arra építenek. „Nekünk az a feladatunk, hogy megtaláljuk az emberek jobbik énjét.” Meggyőződése, hogy ez a történelmi küldetésük.

Velük együtt építsünk egy jobb és boldogabb országot. Ezért fogunk győzni április 8-án.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!