Vagyonnyilatkozatok 2018
Alig több mint hatvan nappal a választás előtt a képviselőknek, kormánytagoknak ismét vallaniuk kellett: január 31. volt a vagyonnyilatkozatok leadásának határideje. Nem mondjuk meg olvasóinknak, mennyire tekintsék hitelesnek ezeket a nyilatkozatokat, erről nyilván mindenkinek megvan a maga véleménye. Egy biztos: gyűjtésünkből megtudja, mekkora vagyont vallottak be azok, akik vezetik az országot, vagy szeretnék azt vezetni. Aztán ezt mind fel lehet idézni, amikor majd 2018 híreinek főszereplői lesznek.
Rövid összefoglaló:
Semmi másból, irodaszerekből és laptopokból bevásárolt Dúró Dóra. Férjével törleszteni is tudtak.
Ingatlanok
2016 | 2017 |
Budaörs, 566 négyzetméteres kivett lakóház és udvar, rajta 154 négyzetméteres családi ház, felerészben tulajdonolja, 2012-ben vették | ua. |
Ingóságok
2016 | 2017 |
Citroën C4 Picasso (2016-ban vette) | ua. |
0 forint takarékban elhelyezett megtakarítás | még mindig |
500 ezer forint devizatartalékban | még mindig |
Kétezer kötetből álló könyvgyűjtemény (Novák Előddel közösen) | még mindig |
Tartozások
2016 | 2017 |
6 milliós tartozás pénzintézettel szemben, Novákkal közösen | Ebből már csak 1,9 millió áll fenn |
7,5 milliós tartozás magánszeméllyel szemben, Novákkal közösen | Ez változatlan |
Jövedelemnyilatkozat
2016 | 2017 |
- | - |
Gazdasági érdekeltség
2016 | 2017 |
- | - |
Juttatások
2016 | 2017 |
Lenovo Thinkpad, Samsung mobil, telefonkártya, üzemanyagkártya, irodahasználat | ua. |
| Két Lenovo Thinkpad (2x242 ezer), nyomtató, router, irodaszerek |
Ajándékok
2016 | 2017 |
- | - |