Varga Mihály bevásárolt államkötvényekből

Ha valaki, hát Varga Mihály megbízik a magyar állam gazdálkodásában.

  • hvg.hu hvg.hu
Varga Mihály bevásárolt államkötvényekből

Vagyonnyilatkozatok 2018

Alig több mint hatvan nappal a választás előtt a képviselőknek, kormánytagoknak ismét vallaniuk kellett: január 31. volt a vagyonnyilatkozatok leadásának határideje. Nem mondjuk meg olvasóinknak, mennyire tekintsék hitelesnek ezeket a nyilatkozatokat, erről nyilván mindenkinek megvan a maga véleménye. Egy biztos: gyűjtésünkből megtudja, mekkora vagyont vallottak be azok, akik vezetik az országot, vagy szeretnék azt vezetni. Aztán ezt mind fel lehet idézni, amikor majd 2018 híreinek főszereplői lesznek.

A nemzetgazdasági miniszter 2017-ben 1 millió 750 ezer forintért vásárolt be államkötvényekből, így összesen már hatmillió forint értékű államkötvénynél tart. Jól haladt a tartozásai törlesztésével is, 765 ezer forintot visszafizetett egy korábbi hitelfelvétele után.

Ingatlanok

20162017
94 négyzetméteres budapesti társasház 50 százalékos tulajdonrésze, 2002 ótaugyanaz
137 négyzetméteres budapesti társasház 33 százalékos tulajdonrésze, 2009 ótaugyanaz
626 négyzetméteres karcagi telek 50 százalékos tulajdonrésze, 2001 ótaugyanaz
2910 négyzetméteres karcagi zártkert, 2010 ótaugyanaz
45 négyzetméternyi tároló és garázs tartós használati joga Budapesten, 2002 és 2009 ótaugyanaz

Ingóságok

20162017
4 250 000 Ft értékű államkötvény6 000 000 forint értékű államkötvény

Tartozások

20162017
4 550 000 hiteltartozás3 785 000 forint hiteltartozás

Jövedelemnyilatkozat

20162017
miniszteri fizetés: 1 101 900 Ft/hóugyanaz

Gazdasági érdekeltség

20162017
nincsnincs

Juttatások

20162017
mobiltelefon, iPad, számítógép, hivatali autó 2010/2011 óta, 8000, 6000, 20 000 és 40 000 Ft/hó értékbenugyanaz
miniszteri irodahasználatugyanaz

Ajándékok

20162017
nincsnincs
Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.