szerző:
hvg.hu

Homlokegyenest másképp emlékezik a Budapest–Vác-vonalon egy felsővezeték-szakadás okozta hétfő-keddi káoszra a MÁV és az utazóközönség. Az utasok szerint nem volt megfelelő az tájékoztatás, ha volt egyáltalán, a vasúttársaság viszont állítja, a Nyugati pályaudvaron minden elvárhatót megtett azért, hogy informálja az utasokat.

Mint azt megírtuk, leszakadt a felsővezeték hétfő reggel Rákosrendezőnél, ezért a veresegyházi, váci és szobi vonatok csak Rákospalota-Újpestig közlekedtek, a Nyugati pályaudvart nem érintették. Kedd reggel ismét felsővezeték-szakadás történt ugyanott, ezért aznap csak egy vágányon tudtak bejutni a vonatok a Nyugatiba. Emiatt a szobi zónázókat mindenhol megállították, a váci személyvonatok nem közlekedtek, a veresegyházi járatok pedig csak Rákospalota-Újpestig jártak.

Olvasónk hétfőn azt írta, illetve kedden mi is azt tapasztaltuk, hogy noha a vasúttársaság honlapján és a vonatinfo alkalmazásban is tájékoztatták az utasokat a kialakult helyzetről, a Nyugati pályaudvaron tanácstalan emberek tömege sorakozott, aki szokásos vonatának hűlt helyét látta, és a pályaudvari információk alapján sokáig nem tudta, mi történik, hogyan is jut majd el céljáig.

A vasúttársaság azonban kérdésünkre azt írta, mindkét nap folyamatos volt a hangos utastájékoztatás a Nyugati pályaudvaron, rendszeresen, 2-5 percenként bemondták a legfontosabb információkat a felsővezeték-szakadás okozta fennakadásokról, valamint az eljutási lehetőségekről, a hangos utastájékoztatásról folyamatos hangfelvétel készül a Nyugati pályaudvaron, ez vissza is kereshető, ellenőrizhető (erre írta egy olvasónk a Facebookon: "Légyszi töltsék már fel a youtube-ra a tegnapi felvételt. Szeretném ellenőrizni..."). A peronon pedig a peronügyeletes is tájékoztatta az utasokat – említette még a MÁV.

©

Cikkünket és a MÁV állításait látva azonban sok olvasónk – érezhetően feldúltan – billentyűzetet ragadott, hogy részletesen leírja, az utasok informálása – finoman szólva – nem volt tökéletes, és nem csak a Nyugatiban. A szerkesztőségünkbe beözönlött panaszáradatból az is kiderült, hogy az ezen a  vonalon ingázók rendszeresnek élik meg a késéseket és gyakran tartják hiányosnak a tájékoztatást is. Volt, aki ott hiába kereste a vonatát, más a Nyugati helyett ideiglenes végállomásként funkcionáló Rákospalota-Újpesten tapasztalt fejetlenséget az utasok között, megint más szerint a késés miatt a vonalon álldogáló vonaton egy órán keresztül senki nem tájékoztatta őket a fennakadás okáról és arról, mikor érhetnek a célállomásra.

A váci vasútvonalon ingáznak az egész országban a legtöbben, egy év alatt több mint 8 millió utast szállítanak ezek a vonatok.

"Az ügyeletes sem tudta, mi újság van, nemhogy más"

Adrienn hétfőn a 18:33-as veresegyházi vonattal szeretett volna elmenni a Nyugatiból. Mint írja, egy vonat állt bent a peronon, körülötte rengeteg ember. A kijelzőn az induló vonatok listáján semmilyen információ nem szerepelt arról, hogy nem indulnak Vácra a vonatok. Senki nem tudta, mikor várható szerelvény, amelyre fel lehet szállni. Egyetlen a Dunakeszi–Vác-vonalon járó vonat állt bent, olyan indulási idővel kiírva, amely már bőven elmúlt. A hangosbemondó felvételről a szokásos szöveget mondta, egy mondat sem hangzott el azzal kapcsolatban, hogy valami rendkívüli történt.

Adrienn bement az ügyeleti szobába, hogy megtudja, mi a helyzet. A két ott talált munkatárs egyike is ezt igyekezett megtudni telefonon, erről írta Adrienn azt, hogy "tehát még az ügyeletes sem tudta, hogy mi újság van, nemhogy más". Adrienn-nek végül azt mondták, lehet, hogy 7 órakor el tud indulni egy vonat, ha addig beér Rákospalota-Újpestről a Nyugatiba.

"A 6-os vágányra irányítottak, és azt mondták, ha oda jön majd egy vonat, arra felszállhatok. De ott még mindig az a Dunakeszire tartó szerelvény állt, amelynek papíron már rég el kellett volna mennie."

10 perccel indulás előtt végül tényleg bedöcögött egy szerelvény, de arra kívül egyáltalán nem volt kiírva, hová megy, csak a vonaton tudták meg, hogy az a veresegyházi vonat – írta Adrienn.

Akinek mákja volt, de nem azért, mert a MÁV tájékoztatta

Egy másik olvasónk, Károly kedden a Nyugati pályaudvaron le is fotózta a kijelzőt, a vezeték leszakadása után nyolc és fél órával.

©

A képen valóban látszik, hogy a menetrendben szereplő 17:28-as Vác–Szob gyorsított személy, a 17:33-as és 18:00-s Veresegyház–Vác-vonat, a 17:45-ös váci személy és a 18:07-es szobi zónázó sincsen feltüntetve a kijelzőn, ahogy semmilyen más arra utaló információ sem, hogy ezek a vonatok késnek, sőt nem is innen, hanem Rákospalota-Újpestről indulnak.

Károly az "Elegem van a MÁV-ból" zárt Facebook-csoport tagjaként nagyon jól informáltan érkezett a Nyugatiba, tudott a MÁV közleményéről, miszerint a forgalom újraindult, de a pályaudvaron nem lett okosabb. Saját ötlettől vezérelve nem várt a váci vonat indulására, hanem felpattant a 17.33-kor induló veresegyházira, és azzal ment Rákospalota-Újpestig, ahol kisebb stadionnyi ember várakozott, szerencsére nem sokáig, mert épp elindult egy vonat Vácra.

„Nagyon sajnáltam, hogy akik a Nyugatiban maradtak, azok pl. bőven 18 óra után tudtak eljönni onnan. Nekem mákom volt. De ha bemondják a Nyugatiban a veresivel a rákospalota-újpesti átszállást, akkor biztosan sokan jöttek volna ezzel”

– értékelt Károly.

"Egy órát ültünk úgy, hogy nem tudtuk, mi történik"

Mónika kedd reggel Dunakesziről szeretett volna Budapestre jutni a 7.13-as vonattal, ő munkába, fia pedig orvoshoz igyekezett egy egy hónappal korábban lefoglalt időpontra. Senki nem mondta nekik, hogy ez a vonat nem jön. Volt egy másik, a 7.21-es, arról először azt közölték velük, hogy pár percet késik, majd erre rátettek újabb és újabb pár perceket.

"Ha reggel negyed nyolckor azt mondják, hogy egy órát késik a vonat, még esetleg kocsival beértünk volna, és nem fagyoskodunk az állomáson!"

Katalin Kismarosról vonatozott Budapestre kedden. Az induló állomáson a hangosbemondó még bemondta, hogy Váctól személyvonatként közlekedik az amúgy zónázó vonat, de azt, hogy felsővezeték-szakadás történt, már nem. Vácon már csak a káoszt és a tömeget érzékelték, mivel a vonaton ült, a tájékoztatásokat nem hallotta. Fél óra várakozás után végül egy másik vágányon álló vonatot indítottak el előbb, de nem szólt senki a vonaton ülőknek, hogy az előbb fog menni. Katalinék vonata csak 10 perccel később indult, és csak Gödig jutott, ahol egy órán át ültek úgy, hogy nem tudták, mi történik, csak az utasok egymás közti beszélgetéseiből derült ki: nem biztos, hogy beengedik a vonatot a Nyugatiba. A szerelvény végül a Nyugatiig közlekedett, de jelentős késéssel ért be.

©

Hétfőn a hazajutás sem volt egyszerűbb Katalin számára. A fennakadás miatt ugye Rákospalota-Újpest állomásról indult a vonat, de csak háromnegyed óra várakozás után, egy 4 kocsiból álló szerelvényt indítottak nagyjából háromvonatnyi embernek, Vác állomásig. Vác Alsóváros megálló után bemondta a mozdonyvezető (Katalin neki ezt külön megköszönte), hogy a vonat végül Szobig közlekedik. Így szerencsére hazajutottak vele, igaz, több mint egyórás késéssel. Katalin el tudna képzelni olyan utastájékoztatást is, amely már a Nyugati téri metróállomásra is kiterjed:

"A metróval a Nyugati pu.-ra érkező utasokat a metrón, de még a kijáratnál sem tájékoztatták, hogy ne szálljanak le, hanem menjenek el legalább a Lehet térig, ahonnan tovább tudnak utazni Rákospalota-Újpest állomásra, hanem mindenki kiszállt, rohant fel a vágányokhoz, és amikor megtudta, hogy nem megy vonat, visszarohant a metróba. Miért kell hülyét csinálni az emberekből?"

Rita azt írta, hétfőn 16 órakor érkezett a Nyugatiba, ahol egy sorstárs utas mondta neki, hogy Rákospalota-Újpest vasútállomásról indulnak a vonatok a felsővezeték leszakadása miatt. Rita a metrópótlóval és a 12-es villamossal átutazott Rákospalota-Újpestre, ahol 3 órán át várakozott. Egy vonat indult 16.57-kor, de lehetetlen volt rá felszállni, akárcsak a két következő vonatra. Rengeteg ember volt ott a hidegben, pici gyerekek is. Ritának végül sikerült felfurakodnia a harmadik vonatra, "azzal heringként sikerült utazni Vácig, ahol újabb félóra várakozás után jött a következő vonat, így 3 órás késéssel értem haza."

Ha nem szól az utastárs, visszamentek volna Pestre

Tanácstalan utasok a Nyugatiban, kedden reggel
©

Rendkívül tanulságos az a történet is, amelyet a keddi cikkünk alá kommentelt egy olvasó a Facebookon: "Amikor lefényképeztem a kijelzőt (17.55), azt írta, hogy 17.41-kor indul a gyors. A hangosbemondó, meg a kijelző valami párhuzamos valóságban valóban közölt adatokat, de azok köszönőviszonyban sem voltak a valósággal. 18 óra körül a 8. vágányhoz érve vettem észre, hogy kiírták, 18.07-kor indul zónázó Szobra. Felültem a vonatra, ahol meg lehetett fagyni. 18.25 körül sikerült is elindulnia a vonatnak. Vácig szépen eljutottunk, ahol a hosszan tartó várakozás megint gyanakvásra késztetett. Egy utastárs szólt, aki korábban leszállt, de volt olyan rendes, visszaszállt a vonatra a maradókat tájékoztatni, hogy a vonat visszamegy Pestre. A vonat úgy volt hirdetve, Szobig megy.

Így ennyit a tájékoztatásról, ha az a férfi nem szól, mentünk volna vissza Pestre.

A hangosbemondó nem elég hangos

Volt, aki szerint a kedd reggeli 7.45-ös váci személyvonatról csak 7.50-kor mondták be a Nyugatiban, hogy Rákospalota-Újpestről indul. Miután kivillamosoztak az ottani vasútállomáshoz, még további majdnem másfél órát vártak, amíg a vonat végre elindult.

Egy olvasónk Újpest állomásról ment volna a Nyugatiba. Ott semmit nem közöltek vele arról, hogy a vonatok nem járnak végig, Angyalföldön mondták meg neki, hogy ez itt a végállomás, a járat nem megy tovább.

Több olvasónk és kommentelőnk is fejetlenségről számolt be Rákospalota-Újpest vasútállomáson is, ahonnan hétfőn a váci vonatok indultak a Nyugati helyett. Egyikük szerint az utasok a vágányokon át egyik vonattól a másikhoz rohangáltak, mert nem tudták, mi történik. Másikuk viszont azt írta, volt tájékoztatás, de mit sem ért:

itt folyamatos volt az utastájékoztatás, csak egyszerűen annyira halk a hangosbemondó, hogy nem lehetett érteni, mit mondanak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

Felsővezeték-szakadás: tájékoztatásban nem álltak a helyzet magaslatán a Nyugatiban

Hétfőn és kedden is leszakadt a felsővezeték Rákosrendezőnél, emiatt sok vonat nem érintette a Nyugatit. Tapasztalataink szerint a Nyugati pályaudvaron tanácstalan tömegek álltak, mert a vasúttársaság nem informálta az utasokat arról, hogy a járatok vagy azok egy része máshonnan indul, a MÁV-Start szerint azonban folyamatosan tájékoztattak. Ön mit tapasztalt az utastájékoztatásról?

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Emlékszik még a nagy étvágyú Magyar Emberpárti Pártra? A HVG-ből nem maradhatott ki

Emlékszik még a nagy étvágyú Magyar Emberpárti Pártra? A HVG-ből nem maradhatott ki

Kihajózott az iráni tankhajó Gibraltárból

Kihajózott az iráni tankhajó Gibraltárból

Augusztus 20-án is le lesz zárva a fél város: a rakpartok és a hidak is

Augusztus 20-án is le lesz zárva a fél város: a rakpartok és a hidak is

Tovább folytatódik az Open Arms kálváriája

Tovább folytatódik az Open Arms kálváriája

Komolyzene könnyedén

Komolyzene könnyedén