Ebben az ügyben sem mer Orbán ujjat húzni Putyinnal

Oroszország egyáltalán nem segíti a második világháború után elhurcolt magyarok százezreinek emlékének méltó ápolását, egyáltalán, a tisztánlátást. Orbán Viktor és kormánya pedig annyira nem köti az ebet a karóhoz, nem mer konfrontálódni.

  • hvg.hu hvg.hu
Ebben az ügyben sem mer Orbán ujjat húzni Putyinnal

Azzal a Stark Tamással csinált interjút a csütörtökön megjelenő HVG, aki, amikor Bayer Zsolt Magyar Érdemrend kitüntetést kapott, lemondott a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöki posztjáról. Azt mondja, annyi retorzió érte, hogy nem hívják meg azóta a Gulág Emlékbizottság üléseire. Azt mondja, nem találta a kitüntetést okát adó, Bayer által jegyzett tudományos műveket a Gulág témakörében.

Amely téma egyébként nem áll jól. Putyin elnök uralma alatt lassan bezáródtak a 90-es években kutathatóvá vált orosz levéltárak, a kormány által bejelentett tudományos adatbázisok nem valósultak végül meg. Oroszország tagadja a malenykij robot tényét, hogy civileket hurcoltak volna el kényszermunkára, és 200 ezer magyar áldozat ma is jeltelen sírban fekszik. Ezen a területen az amúgy a kommunizmus bűneire érzékeny kormány nem tud sokat felmutatni. De az emlékművek emeléssel is komoly elmaradásban vagyunk a németekhez képest.

További részletekért keresse a HVG-t!

HVG
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.