Az egykori pornós Kelemen Anna is elindul a választáson

A budapesti 1-es körzetben kíván versenybe szállni, szombaton tervez aláírásokat gyűjteni. De van egy kis gond.

  • hvg.hu hvg.hu
Az egykori pornós Kelemen Anna is elindul a választáson

Választás 2018

Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.

Hol máshol, ha nem Facebook-oldalán jelentette volna be, mit tervez a választási időszakban Kelemen Anna: persze hogy elindul, a budapesti 1-es körzetben fog versengeni.

Illetve fogalmazzunk úgy, szeretne, a Fidesz-KDNP-s Hollik István ugyanis már össze is gyűjtötte a megfelelő számú aláírást, így ötletünk sincs, milyen trükköt vetne be az expornós és celeb Kelemen.

Ebben a körzetben indulna egyébként Juhász Péter Együtt-elnök és Fekete-Győr András Momentum-elnök is, velük tervez tehát harcba szállni – jegyzi meg az Index.