Kis János: Könnyen rajtaveszthet Orbán a választások megpuccsolásán
Kis János szerint most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
Április végéig kereshetik a kérdezőbiztosok mindazokat, akik a felnőttek alapkompetenciáit vizsgáló PIAAC felmérésbe bekerültek.
Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) által koordinált, tavaly szeptemberben indult kutatás a 16 és 65 év közöttiek szövegértési, olvasási, matematikai és informatikai problémamegoldó képességeit, valamint ezek munkaerőpiaci hasznosulását méri fel.
A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint országosan 127 összeíró 250 helyszínen kezdte el a hatezer véletlenszerűen kiválasztott ember képességeinek a felmérését. A felmérés egy számítógépen kitöltött kérdőívből, valamint számítógépen vagy papíron egyaránt megoldható feladatokból áll, az adatgyűjtésben való részvétel önként vállalt, társadalmi feladat.
A felnőttkorban végzett képességfelmérésnek számtalan előnye van, az esetenként sok-sok éve megszerzett diploma nem ad pontos képet az egyén képességeiről – idézi a közlemény Janák Katalint, a KSH életminőség-statisztikai főosztályának vezetőjét.
A statisztikai hivatal anyagából az is kiderül, hogy a PIAAC (Programme for the International Assessment of Adult Competencies) kutatást a tervek szerint tízévenként megismétlik, így láthatóvá válik, hogyan változnak a felnőttek készségei az egyes országokon belül és a többi részt vevő országgal történő összehasonlításban.
Kis János szerint most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
A NER főideológusa szerint „mindenki legyen sokkal szerényebb, mert van mire”.
Sőt, ennél is nagyobbak lehettek az elbocsátások.
Az egykori teniszező abban sem biztos, hogy egyáltalán beengednék az országba.
A lap személyiségi jogi pert is indít.
Felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget az „életük megóvása végett”.
A kínai ByteDance a korábbi 75 után most újabb 90 nap haladékot kapott.