szerző:
hvg.hu

A Magyar Idők publicistája szerint a Fidesz valamit elrontott Hódmezővásárhelyen. Arra már nem fut bátorságából, hogy kimondja, mi a baj. Szerinte most jön az igazi küzdelem.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Bayer Zsolt nem tartozik a kormánymédia feladatteljesítő robotjai közé, amit ő ír, abban még van személyes hang és jóváhagyás nélkül közölt mondanivaló. Ez különösen élesen látszik a hódmezővásárhelyi vereség másnapján. Míg a többi szerkesztőségben azon gondolkodtak a kormányoldalon, most akkor mit is szabad hírben megírni, addigra Bayer elő is állt helyzetértékelésével.

Jószerével 2006 óta alig-alig veszítettünk el bármit is. Főleg nem, ha valódi tétje volt. Ez most tizenkét éve az első komoly vereség. Szimbolikus térben, szimbolikus időben, szimbolikus városban

– kezdi Bayer, aki ebből azt vezeti le, hogy a történést nem szabad megmagyarázni, a Fidesz nem keres magának felmentést a vereségért. "Ne csapjuk be önmagunkat. Hódmezővásárhelyen 1990 óta nem volt baloldali győzelem. Éppen ezért fölöttébb elgondolkodtató, hogy éppen most lett" – írja, és elhallgatja, hogy ez kevésbé a baloldal, mint a Jobbik győzelme (őket azonban Bayer annál is jobban gyűlöli, hogy velük szemben is józan tudjon maradni). Emlékeztet, hogy a részvételi arány magas volt. "Nagyon magas. Szimbolikusan magas."

Ideje most megállni egy pillanatra, és elgondolkodni, hogy mi a baj. Mit csinálunk rosszul, mi nem sikerült, mi volt a baja a hódmezővásárhelyi szavazóknak. Ha nem ezt akarjuk megérteni és feltárni, ha ehelyett elkezdünk félrenézni és leginkább hamis magyarázatokat gyártani, akkor nagy baj lesz. Nagyobb, mint amekkorát el tudunk képzelni

– vagyis Bayer már attól tart, hogy nem igaz, amit eddig szajkóztak cinikus mosollyal: ellenzékváltó hangulat van. Hogy a Fidesz bukását is el tudja képzelni, egyértelmű: "mondják, akit egyszer megmart a kígyó, a gyíktól is fél; bennünket 2002-ben megmart a kígyó, és sokáig féltünk a gyíktól".

Bayer hibaként hozza fel, hogy elkezdtek megint elhinni a közvélemény-kutatásokat. Szerinte a Fidesznek ideje visszatérni az egészséges, önmegtartó félelemhez, gyanakváshoz, soha meg nem elégedéshez. Ugyanis negyven nap van hátra az országgyűlési választásokig,

és most felült a halott.

Hódmezővásárhelyen Bayer szerint valami el lett rontva. "Egészséges ösztöneinkkel nézzünk szembe ezzel a nagyon rosszkor jött vereséggel, ami nagyon jókor jött" – írja. Jöhetett volna szerinte április 8-án is. Előjelek nélkül. És akkor már késő lett volna. A végig a Fidesz nevében beszélő Bayerből ezen a ponton feltör a szemrehányás, mert ő "hosszú-hosszú hetek óta" megmondta: "nem dőlhetünk hátra". Most jön szerinte a legnehezebb, legrémesebb, legfárasztóbb, leghalálosabb maraton.

Bayernek egy dologra nem marad bátorsága: nem mondja ki, hogy szerinte mi is volt a baj. Helyette lélekemelőként Toldit idézi:

„Ez még csak mehetne, de most jő a nagyja:/
Ordít a hímfarkas s hátul megtámadja;/
– Mit csinálsz most, Miklós? jaj, dehogy birsz vélek!/
Ezer lelked volna, mégis megölnének. –/
Semmi baj! az néki a tulajdonsága,/
Hogy, ha nő veszélye, nő a bátorsága:/
Kisegíti magát, sohase féltsétek,/
Nem válik belőle farkasoknak étek.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Miguel, az elektromos angolna termeli az áramot, hogy világítsanak az égők ezen a karácsonyfán

Miguel, az elektromos angolna termeli az áramot, hogy világítsanak az égők ezen a karácsonyfán

Igazságügyi biztos: További negatív fejleményeket tapasztaltunk Magyarországon

Igazságügyi biztos: További negatív fejleményeket tapasztaltunk Magyarországon

 Szinte mindenki meglepődött, hogy 10 milliárdos sportcsarnokot kap Rákosmente

Szinte mindenki meglepődött, hogy 10 milliárdos sportcsarnokot kap Rákosmente

Trolivezető mentett életet Budapesten

Trolivezető mentett életet Budapesten

Nagyon bejött a Hell Energynek az indiai terjeszkedés

Nagyon bejött a Hell Energynek az indiai terjeszkedés

Szél Bernadettéket nem engedték be az Emmi államtitkárához

Szél Bernadettéket nem engedték be az Emmi államtitkárához