szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Miután jogerőssé vált az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba nyilvántartásba vétele csütörtökön, nem sokkal később ki is engedték a szegedi börtönből. Az őt váró újságíróktól tudhatta meg a politikus, hogy már indítványozták is mentelmi jogának felfüggesztését, így akár napokon belül vissza kell vonulnia.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

„Nem akarok külföldre szökni, itt a családom, a barátaim, én is magyar ember vagyok” – válaszolta Czeglédi Csaba az újságíróknak, akik a börtönnél várták a csomagjaival éppen távozó politikust. Talán éppen a sajtómunkásoktól hallhatta először, hogy már el is küldte a Csongrád Megyei Ügyészség a Legfelsőbb Ügyészségnek a mentelmi joga felfüggesztése ügyében az indítványt. Czeglédi továbbra is tagadta, hogy bármilyen bűncselekményből származó vagyona lenne: „Nem azért nem találtak a nyomozók semmit, mert ügyetlenek, hanem azért, mert nem követtem el bűncselekményt” – nyilatkozta Czeglédi, aki azt is hozzátette, hogy teljes erővel beszáll a választási kampányba.

Mentelmi joga miatt megszüntette az ügyészség a több mint 6 milliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását. Ezért távozhatott csütörtökön a börtönből.

hvg.hu fotó

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, Czeglédy Csabát képviselőjelöltként jogerősen nyilvántartásba vették, ezért az ügyészség döntött a nyomozás felfüggesztésesről, megszüntette a gyanúsított legutóbb március 15-ig meghosszabbított előzetes letartóztatást. Az 5-20 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekménnyel gyanúsított bűnszervezeti vezetőt - az Országgyűlésről szóló jogszabály rendelkezései szerint - mint képviselőjelöltet a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg. 

A büntetőeljárási törvény előírásai alapján a mentelmi joggal rendelkező személlyel szemben a mentelmi jog fennállásának ideje alatt a büntetőeljárás nem folytatható, vele szemben kényszerintézkedés nem foganatosítható függetlenül attól, hogy vele szemben a nyomozás már megindult, gyanúsítottként hallgatták ki és előzetes letartóztatását rendelték el.

hvg.hu fotó

A hatályos jogszabályi rendelkezések szerint az eljárás mindaddig nem folytatható a képviselőjelöltként nyilvántartásba vett terhelttel szemben, ameddig a mentelmi joga fennáll. A mentelmi jog felfüggesztését a legfőbb ügyész indítványozhatja a Nemzeti Választási Bizottságnál. A Csongrád Megyei Főügyészség előterjesztést tett a Legfőbb Ügyészségnél Czeglédy Csaba képviselőjelölt mentelmi jogának felfüggesztésének indítványozására - tudatta a csoportvezető ügyész.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu/MTI Itthon

Kiszabadult az előzetesből Czeglédy Csaba

Jogerősen nyilvántartásba vették Czeglédy Csabát képviselőjelöltként, így már megilleti a mentelmi jog. Túl sokáig nem örülhet, az ügyészség kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését.