szerző:
Szlavkovics Rita
Tetszett a cikk?

Márki-Zay Péter szombati polgármesteri eskütétele sokak ünnepe volt a hódmezővásárhelyi városházán. A leghangosabb, ütemes tapsot viszont érezhetően akkor kapta, amikor a megaláztatás és a megfélemlítés ellen emelt szólt. A díszterem zsúfolásig megtelt, sokan akarták személyesen átélni, ahogy új polgármesterük leteszi az esküt. Volt olyan, aki nem járt az épületben, amióta Lázár Jánost iktatták be.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

„Én elköltöztem a városból, mert teljesen ellehetetlenültem” – magyarázta Horváthné Csáki Ilona, miközben a díszünnepség végén sorban állt, hogy kezet foghasson Márki-Zay Péterrel. „Most visszaköltözöm” – mosolygott a nő, akivel már a közgyűlés után beszélgettünk. 

„Pedig mi régen teljes mellszélességgel támogattuk Rapcsák Andrást, aki behozta a Városházára Lázár Jánost, akkor még szinte kölyökként. Aztán később egy Rapcsákot támogató politikus ajánlására lett Lázár polgármester jelölt, bennünket arra kértek, hogy támogassuk a kampányát, aztán szépen elfelejtettek bennünket. Ráadásul, ki sem fizettek, pedig én kifizettem a szórólapot kihordókat, még hitelt is felvettem, teljesen kikészültem. Aztán pedig mindenkit igyekeztek teljesen kinyírni, aki egykor Rapcsák mellett volt. Elköltöztem albérletbe Szegedre, most jövünk vissza” – meséli a másfél évtizeddel ezelőtt történteket Ilona a beiktatási ünnepség után, a Városháza előtt.

A vele tartó csoportban többen is mesélték a történeteiket, de a nevüket még nem merték elárulni. „Tudja, sokáig megmarad még bennünk az, hogy jobb hallgatni, talán majd egyszer elmeséljük, hogyan is volt ez” – magyarázkodott az egyik férfi.  Talán nem volt véletlen, hogy a díszközgyűlésen, amikor Márki-Zay Péter, a polgármesteri esküje után beszédet mondott, akkor kapott a legnagyobb tapsot, amikor a félelem felszámolásáról beszélt.

„Akik eljöttek, azok már nem félnek”

A közgyűlési képviselők a második sorból hallgatták végig Márki-Zay Pétert – ők zömükben a Fidesz-KDNP-t, vagyis a várost az elmúlt 28 évben irányító pártokat képviselik. Időnként ugyan lehajtott fejjel, de mosolyogva ültek. Még akkor is, amikor az esküt letevő polgármester beszédében visszautalt a durva kampányra.

„Hegedűs Zoltántól személyesen is bocsánatot kérek, ha a kampány hevében gonosznak, hazugnak, zavaros fejűnek neveztem volna”

– jegyezte meg ironikusan Márki-Zay Péter arra utalva, hogy több ízben lehazugozta őt a képviselő a kampányban. A polgármester beszéde alatt többször is vastapssal jelezték a jelenlévők, hogy nagyon is egyetértenek a polgármesterrel, aki igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy az elmúlt hat napban, amióta belépett a hivatalba, még nem omlott össze a város. A havat nem azért nem sikerült rendesen eltakarítani, mert máris szabotázs tört volna ki a városban. Igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy mostantól nyugodtan lájkolhatják akár Hegedűs Zoltán, akár Lázár János újonnan elindult honlapját is, senkit nem fog retorzió érni.

„Megfogtuk egymás kezét, ne engedjük el. Ehhez nem kell minősített többség a testületben, nekünk a városban van minősített többségünk” – mondta Márki. „Nem lesz káosz, nem lesz fehérterror és nem lesz akasztás” – jegyezte meg Márki-Zay, és hozzátette: mindenkit megillet a figyelem. Felháborodva említette meg, hogy február 28-án nem tudták a közmunkások, hogy másnaptól mi lesz a sorsuk, megmarad-e a munkájuk.

„Ez többet nem fordulhat elő, elnézést kérek tőlük. Ennek a hivatalnak minden vásárhelyi polgár egyforma, mind a negyvennégy ezren, a közmunkások is, a romák is.”

Másodállás április 8-ig

Aztán Márki-Zay kitért arra is, hogy bár teljességgel a polgármesteri munkának veti alá magát, azért másodállásban a parlamenti választásokra is időt fog majd fordítani, mert azt szeretné, ha nem csak Hódmezővásárhelyen szabadulnának fel az emberek. Megismételte, amit a kampányban többször hangsúlyozott, hogy a legnagyobb párt, ha megalakulna egy ilyen, az a kiábrándult Fideszesek pártja volna.

„Ez a párt olyan Fideszesekből állna, akik nem lopnak, nincsenek kastélyaik, nem vásárolnak gázt, erőművet”

– mondta Márki-Zay, aki bevasalná Orbán Viktoron az ígéreteit.

„Tartsuk meg azt az ígéretet is, hogy megújítanánk az összes Hódmezővásárhelyi templomot” – ezt az új polgármester már a díszközgyűlés után megtartott rendkívüli ülésen vetette fel, ahol négy napirendet tárgyaltak meg. Ezen megerősítették, hogy a város érdekében együtt fognak működni, Márki-Zay rögtön javasolta is, hogy folytassák a Hegedűs Zoltán által meghirdetetett programot. Itt emelte ki a templomok felújítását, aminek a forrására már Orbán Viktor ígéretet tett, amikor Hegedűs kávézott vele a parlamentben.

Ezen a ponton kisebb vita kerekedett, mivel a testület tagjai szerint ezt már Márki-Zaynak kellene intézni. Végül abban megállapodtak, hogy az új polgármester felméreti a feladatokat, és a költségeket is, majd ezzel meg fogja keresni a miniszterelnököt, aki akkor már nem biztos, hogy Orbán Viktor lesz. Márki-Zay szerint már csak ezért is kellett testületi döntést hozni erről.

Adócsökkentésre egyelőre nincs pénz

A közgyűlésen Márki-Zay elmondta azt az aggályát is, ami a sajtóban a napokban már megjelent, hogy a költségvetést látva meglepődött, mert azt egyáltalán nem látta olyan megnyugtatónak, mint ahogy azt elődei a vásárhelyiek felé bemutatták. Ezért nem is tudja betartani azt az ígéretét, amit elsőként a helyieknek tett, tehát  nincs lehetősége eltörölni az építményadót, aminek a bevezetése sok vásárhelyinél kiverte a biztosítékot. Hegedűs Zoltán még pénteken javasolta, hogy differenciáltan csökkentsék azt, ebben megegyezetek.

Majd a bevándorlás ellenes napirend következett, itt Márki-Zay ragaszkodott volna ahhoz, hogy foglalják bele azt is, hogy a letelepedési kötvénnyel érkezőket sem támogassák, de az egyik képviselő szerint ez kampány ízű megjegyzés, így végül ezt a kiegészítést elvetették.

„Együtt meg tudjuk szüntetni a félelmet, akik ide eljöttek azok már nem félnek, ne engedjük el egymás kezét”

– így köszönte meg a jelenlévőknek Márki-Zay Péter, hogy eljöttek, és akik közül sokan személyesen akartak kezet rázni Márki-Zay Péterrel. 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!